« Maya »
Volume 1: « Vis kisebb »
Chapter 11...Égszínkék fűvel benőtt határtalan dombok, felettük pedig a sebesen futó felhők szaggatta, délután háromórai forró égbolt. Tekintetemmel végigmértem ezt a világot, mely csak számomra létezett, s ismerős hangra lettem figyelmes, mely rejtély, hogy hol csendült fel – vagy a fejemben, vagy pedig az egész világ megzendült. Éreztem, hogy elvesztem a stabilitást, s körülöttem minden kezdett széthullani s violaszín feketeséggé válni. A zúgás erősödött, s most már az egész testem zengett, akár egy megfeszített húr, melyet ujjal éppen csak megérintenek...
Most vajon alszom? Körülnéztem, minden világosnak és stabilnak látszott, de ez akkor is álom volt.
- Ez álom? - ordítottam, s a hangom visszhangként terjedt messze-messze.
- Alszom és nem alszom! - mondtam ezt vagy csak gondoltam?
A következő pillanatban felébredtem, csönd volt és szomjas voltam. Ki akartam nyújtani a karomat a vizespalack felé, de képtelen voltam megtenni – a karom ólómsúlyú volt. Megijedtem, gondolván, hogy lebetegedtem, szerettem volna hívni Shafit, de a szám nem nyílt ki – mintha egyáltalán nem is lett volna szám, sem nyelvem, de még ajkaim, sőt, fogaim sem. S ekkor megértettem, hogy még mindig alszom, s máris egy másik álomba csöppentem. Nagyon magas mennyezetű és színes üvegablakos gótikus templom zengett és rengett egy szenvedélytől égő szemű prédikátor hangjától. Az eksztatikus gyönyörtől nedves testem meg-megrándul a dörgő hang ütemére, s minden mozdulat szenvedélyhullámokat szül. Shambala! Shambala! - hangzott a nyögések tengerében a katartikus varázsszó.
- Shambala! - kiáltottam én is felülve az ágyon, szárnyra kapva attól, hogy további út nyílt meg előttem.
Szükségem volt pár percre, hogy ellenálljak a kísértésnek s magamhoz térjek. Remek... így hamarosan útra kelek Atlantisz keresésére is... Az álom foszlányai porként szóródtak szerteszét, s én megértettem, hogy mindez egyszerűen csak álom volt.
Shambala – mítosz csupán... Amúgy, valahol azt olvastam, hogy Roerich megtalálta az ebbe a legendába vezető utat. Roerich, Roerich... Roerich a Kullu-völgyben élt!
Gyorsan felöltöztem s elindultam a városba megvenni a „Lonely planet”-et. Danny mondta, hogy a városközpontban van néhány jó könyvesbolt, s én tényleg minden nehézség nélkül találtam is egyet közülük.
Megcsendült egy felfüggesztett kis harangjáték a nehéz üvegajtó koccanására, melyet belökve valóságos könyvbirodalomba jutottam. Félhomály, hűvös s valahogy fenséges nyugalom volt idebenn – teljesen más világ, nem hasonlít arra a káoszra, mely odakinn zajongott és szirénázott a fazsalukkal fedezett ablakok mögött. Egy, a magas polcok között rejlő, fából készült kisajtó mögül előjött valaki és barátságosan köszöntött.
- Ram?!
- Jó napot, mem!
- Te könyvesboltban dolgozol?
- Többek között. Ez a fivérem boltja, s én gyakorta helyettesítem itt őt.
- Értem. Akkor segíts nekem útikalauzt találni. A Kullu-völgybe készülök, te tudsz valamit arról a helyről?
- Természetesen tudok. Nagyon szép hely. Risik éltek ott és maga Krisna is.
- Az jó... Na és mi a helyzet ott szállásügyben?
- Sok hotel van ott és rengeteg marihuána.
- A marihuána engem nem érdekel.
- Fura ezt hallani egy külföldi nőtől, itt mindenki dohányzik. És mindenki Kulluba utazik, mivel ott kitűnő marihuána terem egyenesen az utcákon.
- Tehát akkor, vannak ott hotelek?
- Ó, igen, és még mennyi. Erről részletesen olvashat az útikalauzban. Tessék, itt van – egy vaskos könyvet nyújtott felém –, ezt mindössze tíz dollárért eladom Önnek. Igaz, nem új, de az újra nem tudok kedvezményt adni.
- OK, elviszem, és lehet, hogy még valamit...
- Mi érdekli? Jóga, gyógyászat, asztrológia, sámánizmus, pszichológia, filozófia, ősi szövegek, Castaneda?
- Olvastál Castanedát?
- Nem, de a külföldiektől sokat hallottam róla.
- És miért nem olvasod el? Nem érdekel?
- Én, mem, kizárólag a Bhagavad-Gítát olvasom, mivel Krisnának hódolok.
- Á-á, értem...
A könyvválaszték valóban lenyűgöző volt – semmi ponyva-, bulvár- vagy detektívregény. Minden polc a padlótól a mennyezetig ezotériától roskadozott, elsősorban angol nyelven íródott művektől. A könyvek tanulmányozására nem sok idő volt, ezért a felém kacsingató színes borítógerincek közül kihalásztam azokat, melyek már ismerősek voltak számomra – néhány Castaneda-kötetet egy könyvben és Rámakrisna életének fényképekkel illusztrált leírását.
- El tudok ma utazni Kulluba?
- Igen, mem. Lerajzolom, hogyan jut el a buszállomásig. Naponta háromszor indulnak autóbuszok Kulluba. Lehet, hogy most nincsen közvetlen járat, de akkor átszáll Dzsammuban, az nem bonyolult. Onnan már pontosan tudom, hogy vannak közvetlen járatok Kulluba.
- Mennyi idő az út?
- Körülbelül húsz óra.
- Ó, csak ezt ne!!! - még oly élénken élnek bennem a harmincórás kasmíri út emlékei, hogy testem rémülten megfeszült.
- Kasmír az egész világtól távol van:) Nem bánja meg, ha elutazik Kulluba, az egy nagyon ősi és titokzatos hely. És nagyon-nagyon szép ott minden.
- Mi van, Ram, te Krisnának dolgozol?:))) - úgy csábított Kulluba, ahogy azokat turistákat csalogatják a boltokba, akiktől a jutalékot kapják.
- Bizonyos értelemben, mem:)
- Na, akkor ha húsz óra, akkor hát húsz óra!
<< Főoldalra Forward >>
