Bodhi - Út a megvilágosodott tudathoz.

Út a megvilágosodott felfogáshoz

04.fejezet – „Megkülönböztető felfogás”

„A patkó nélküli ló – nem ló”

V.Kresse „Gondoskodás a lovakról”

„Amikor látom, hogy a tanult embereknek nincs képességük

sem a reális és irreális valódi megkülönböztetésére, sem

pedig szenvedélytelenségre, akkor úgy érzem, hogy ők a

szalmához hasonlatosak; vagy a keselyűkre hasonlítanak,

melyek magasan fenn az égben szállnak, de melyek

elméje a döghöz ragadt le, mely a földön fekszik.”

Ramakrisna

A fejezet tartalma:

04-01) A megkülönböztető felfogás általános áttekintetése.

04-02) A felejtés gyakorlata. A megvilágosodott képek világrahozatalának gyakorlata.

04-03) A belső párbeszéd (bp) szerkezete.

04-04) A bp megszüntetése.

04-05) Az elektromágneses hullámok értelmezése (a kvantummechanizmusok ismerete nem szükséges).

04-06) Bodhi életéből.

04-07) A környező világ felfogásának új típusaival kapcsolatos lehetséges kérdések.

04-01) Amikor megkülönböztetem a könyvet és az asztalt, kéket és sárgát, ez jelenti, hogy megjelenik a megkülönböztetés felfogása – „megkülönböztető felfogás” („MkF”). A gondolatok, vágyak, érzések, érzelmek és a MkF létesítik a felfogások teljes összeségét, melyet én a „személyiség” fogalmával illetek.

A MkF lehet mechanikus és megvilágosodott. A mechanikus MkF („mMkF”) szokásból merül fel, melyek mechanikusan vannak átvéve, és a MF hiánya miatt is úgyszintén. Például, a fára nézve azt mondjuk, hogy a levelek, ágak és törzs – a részei, vagyis megkülönböztetünk némely felfogások összeségét, mint külön csoportokat, melyek össze vannak kötve az egységes egészben, a „fában”. Az autó, mely a fa mellett áll, nem különböztetődik meg annak részeként, mivel amikor bármelyik fára nézünk, majdnem mindíg látjuk a leveleket és ágakat, de nagyon ritkán látjuk az autót. Az ilyen megkülönböztetés nem mMkF, mivel megfigyelésekre, tapasztalatra támaszkodik. De senkinek még eszébe se jut beleszámítani a fa szépérzékét, még ha minden alkalommal, amikor bármelyik fára nézek, tapasztalom a szépérzék kitörését (természetesen, ha én eközben MF-t tapasztalok), miközben minden szépérzék kitörése saját árnyalattal rendelkezik, akár a bármely levél, ág egyedi. Annak oka, hogy mi nem különböztetjün meg a szépérzéknek ekkora hatalmas mennyiségű árnyalatát abban rejlik, hogy mi ezt nagyon ritkán tapasztaljuk, és ezért nem alakult ki szokás az árnyalatok megkülönböztetésére, ezek az árnyalatok egyszerűen nem nyilvánulnak meg. Annak oka, hogy még a szépérzék sok árnyalatát tapasztaló ember nem számítja a fa szépérzékét a fa részének, a mMkF példája – mi túlságosan megszoktuk a szépérzéket a „saját részünknek” számítani.

A NÉ, koncepciók, mechanikus vágyak, „rossz közérzet” (vagyis negatív érzések) eltávolításának folyamatában, és a MF tapasztalásának folyamatában, a mMkF átadja helyét a MvMkF, amely ilyenképpen elkezd fejlődni, és eközben:

a) a megalapozatlan megkülönböztetések átvizsgálásnak és eltávolításnak vannak alávetve. Például, a mell megkülönböztetése mint „illően kinéző”, ha a mellbimbók el vannak fedve, „illetlenül néznek ki”, ha ki vannak takarva, eltávolítódik az egyérteműség felmerülésének eredményeként a hasonló megkülönböztetésnek a megalapozatlanságában és az örömteli vágy felmerülése eredményében az adott megkülönböztetés eltávolításától.

b) a megkölönböztés megalapozott tapasztalata, ha még marad is továbbra, de nem dominál annyira, hogy elzárja útját az alternatív megkülönböztetésnek. Például, én „láthatom a fát”, mint ágak és levelek halmazát, de saját akaratomból elkezdhetem „látni azt”, mint az árnyak és közök halmazát, melyeken keresztül látni az eget.

c) megjelenik a MF árnyalatainak egyre nagyobb mennyiségű árnyalatának megkülönböztetése.

d) megjelenik az új MF megkülönböztetése.

e)megjelenik az új állhatatos, egymással összefüggő felfogások halmazának megkülönböztetése, melyeket „új világoknak” lehet nevezni. Köztük – a tudatos álom világa, a testenkívüli felfogás világa és sok más. Ahogy csak felmerül az új világ megkülönböztetése, felmerül az állapot, amelyet az „én az lettem”-nek lehet nevezni. Lehetséges a különböző világok egyidejű megkülönböztetése, vagyis egy is ugyanazon időben lehetsz személyiség is (vagyis ebben a pillanatban a felfogások 5 csoportjának (skandh) megkülönböztetése van, melyek a személyiséget alkotják), és más lény más világban (vagyis ebben a pillanatban a felfogások más csoportjai különböztethetőek meg).

A mMkF meggyengítésének és a MvMkF fejlesztésének a gyakorlata a megkülönböztetés körforgásos felfogása (megkölönböztetés „KF”). Például, a sötét szobában néhányszor megfordulsz magad körül, és végül nem tudod – hogyan tájékozódhatsz a szobában – netalán az ablak előtted van, vagy talán a fal. Először meg a kell teremteni a bizonyosságot abban, hogy szembe veled az ablak van, aztán lecseréled a bizonyosságra, miszerint szemben a fal van. És így többször is. Vagy a partnered lehajolva úgy tesz, mintha felemelne valamit és összeszorítja az öklében – te először kialakítod a bizonyosságot, hogy az összszorított ökölben van valami, azután – ellenkezőleg. A feladat abban van, hogy minnél erősebb bizonyosságot alakíts ki. „Bizonyosság” – ez maga a MkF meghatározott rögzítése, vagyis rögzítve van, felmerül az állapot, amelyet mi „bizonyosságnak” nevezünk.

A mMkF tipikus példája – a „felfogások tárgyának”, a „felfogások tényezőjének” és a „felfogás folyamatának” megosztása. Az ilyen megkülönböztetés használata hatásos a mi hétköznapi tevékenységeink megvalósításában, de közben célszerű (a MF, egyértelműség, a mvMkF fejlesztésének elérése) számolni avval, hogy ez csak egy módja a megkülönböztetésnek, miközben csak a felfogás van, amelyet a „látom a hegyet”-nek nevezek, és nincsenek a „hegy”, „én”, „látom” felfogások, ezért a mvMkF fejlesztésére hatásos gyakorlatnak bizonyul a bizonyosságok váltakozása az „én”, „látni”, „hegy” létezésében a bizonyosságra, hogy csak az egyetlen felfogás van, amelyiket az „én látom a hegyet”-nek nevezünk.

Még egy hatásos gyakorlat – a „se-hegy, se-folyó” gyakorlat. Az utcán sétálva, te a „fa” szó helyett a „nem-fa” szavat mondod, a „kutya” helyett – „nem kutya”. És több semmi – csak a szavak helyetesítése a „nem” igekötővel, vagyis te nem erőlködöl, igyekezve megérezni valami szokatlant, akkor az ilyen gyakorlatban ne merülsz ki és felmerül az új magaslatú mvMkF szabadsága, az új MF.

Hasonló gyakaorlat – a szemmellátható dolgok párhuzamos rögzítése. A hegyre nézve azt mondod, hogy „a hegy – az egy rakás kő”. Kétségtelenül, ez így is van, amiben könnyű meggyőződni. Visszaemlékezve az ember arcára, akihez egyértelmű gyengédséget, szépérzéket, odaadást tapasztalsz, te azt mondod: „az ő arca – egy darab hús”, ami szintén tökéletesen így van. Az ember esetében biztos vagy abban, hogy ő – csak egy darab hús, és a heggyel a bizonyosság hiányzik a mMkF hatása miatt. A hasonló gyakorlat megnyitja az utat az új felfogások megkülönböztetéséhez, amelyektől elhatároltuk magunkat a mMkF segítségével, és amelyek megkülönböztetődnek most más felfogások jelenlétében, melyek a „hegy” összeségéhez tartozik.

Még egy hatásos gyakorlat – a mechanikus belső párbeszéd („BP”) következetes eltávolítása. Ez megtenni annál nehezebb, minnél gyakoribb a NÉ, minnél ritkábban nyilvánul meg a MF.

Az attól való félelmek, hogy a sztereotipusoktól megszabadult MkF rögzítése a te teljes eltájolódásodhoz vezet, ugyan olyan megalapozatlan, mint az attól való félelmek, hogy a NÉ nélkül te érzéketlenné válsz – minden pontosan ellenkezőleg van.

A mvMkF fejlődése (vagyis a MkF megszabadulása a szterotipusos rögzítésétől) rezonál minden MF-sal, ami még több megalapozotságot ad az ilyen MkF-t megvilágosodotnak nevezni.

Az örömteli vágy megkülönböztetni a felfogásokat és pontosan rögzíteni azokat (nem hozzágondolva, nem hozzáfestve és nem kiszorítva) őszinteségnek nevezem. A NÉ, koncepciók és mechanikus vágyak összeférhetetlenek az őszinteséggel.

A tulajdonságok között, ami a mvMkF-ra vonatkoznak, kiemelem a következőket: felmerül a bizonyosság valamiben olyan helyzetekben, amikor a szokásos megkülönböztetésre nincs alapozotság, és követve ezt a bizonyosságot te a nagyon kívánt eredményeket kapod. Például, akarhatod megtudni – mit érez most egyik-másik ember, és tapasztalhatod a bizonyosságot (egyedi minőség, mely erősen különbözik a konceptuális, mechanikus bizonyosságtól) abban, amit ő érez. Később meg lehet kérdezni ezt az embert a felfogásairól abban a pillanatban, és össehasonlítani a válaszát a saját feltételezéseiddel (természetesen, az az ember, aki nem foglalkozik a gyakorlattal, nem tudja őszintén leírni a saját felfogásait, ő biztosan hozzáfesteni vagy kiszorítani akar annak helyén, vagy akár nem is szeretné rögzíteni azokat – az átlag emberek mindig becsapják magukat). Ki lehet tűzni a feladatot – melyik cselekedet célszerű most, hogy a maximális kívánt eredményt kapjad, és tapasztalni a bizonyosságot a meghatározott cselekvési módszer célszerűségével kapcsolatban és ellenőrizni azt. Lehet, csak épp hogy hallva valaki szájából ismeretlen személyről tett megemlítést, tapasztalni a bizonyosságot a felfogásaival kapcsolatban, stb. A mvMkF hasonló tulajdonsága aláveti magát edzésnek, beállításnak, az eltorzításoktól való tisztogatásnak, melyeket a komorság alapoz meg. Csak a NÉ-től való tökéletes szabadság ad lehetőséget a mvMkF e tulajdonságának fejlesztésére.

Minden embernek lehetősége van a mMkF-tól való rövid szabadság tapaszatlására. Az álom és ébrenlét között van egy rövid pillanat, amit én „összefolyásnak” nevezek el. Amikor alszol el, te megkülönbözteted a külső zajokat – morajlik az óceán az ablak mögött, folyik a víz a fürdőszobában, a falon túl valaki beszélget. Te megkülönbözteted az egyiket, a másikat és harmadikat, vagyis van határa ezeknek a felfogásoknak. Ha alaposan megfigyelni az elalvás folyamatát, akkor valamely pillanatban, amikor már majdnem elaludtál, te rögzítheted a megdöbbentő jelenséget: a felfogások közötti határok eltűntek, és már nincs az óceán morajlása, emberek hangja és a víz hangja a fürdőszobában – egyetlen egységes felfogás van, ahol nincs határ – a mMkF hálója le van vetve, a mMkF meg van állítva, és amikor végleg elalszol, akkor új megkülönböztetések merülnek fel, ami az álom világára jellemző.

Az összefolyás pillanatai túlságosan rövidek – maximum néhány másodperc, azonkívül, te a százból egy esetben aludhatsz el úgy, hogy nem hirtelen teszed azt, hanem fokozatosan, és megérzed ezt a pillanatot. Ezért célszerű felhasználni a többszörös elalvás gyakorlatát – lefekszel aludni, és a partnered felébreszt néhány másodperc múlva azután, hogy te elaludtál (az elalvás pillanatát meg lehet határozni a légzés tulajdonságának változásából). Eredményül, te egy este alatt több tíz összefolyás másodpercét tapasztalhatod, ezáltal megjegyezve a mMkF-tól való szabadság „ízét”.

04-02) Bárki az idő minden pillanatában pontosan tudja, hogy így és így hívják, a szület viszont úgy, hogy milyen iskolában tanult, a barátjait hogy hívták, mennyi idősek, hol tartózkodnak most, milyen feladatok állnak előtte, bizonyos emberek ezt várják el tőle, és így tovább. Az információ hatalmas, kaotikus rögje, mely előidézi a kényszerű, paranoidális belső párbeszédet, mely táplálja a NA-t, kialakítja a világ mechanikus képét. Eközben ennek az információnak csak jelentéktelen része érdekes és kívánt. Én emlékezni szeretnék az örömteli vágyakra, folyamatban lévő vizsgálátokra, stb., de minek most emlékezni – hogy milyen városban és országban vagyok, mennyi idős vagyok és hogy hívják a szomszédokat? Ez az információ jól jön majd akkor, amikor szükség lesz rá, de minek erre emlékezni állandóan?

Emlékezz vissza, amikor néha vissza akartál emlékezni valamire, de sehogy se sikerült, és próbáld újra előhozni ezt az állapotot. Tedd fel magadnak a kérdést „hogy hívnak engemet” és próbáld előhozni a visszaemlékezés lehetetlenségének állapotát. Mint álltalában, ez majdnem lehetetlennek tűnik, de gyakorlattal te állhatatos eredményeket érsz el. Csinálj ebből formális gyakorlatot – hozd elő a neved elfelejtését minden 15 másodpercben a kiválasztott időszak folyamán, és rögzítsd a felejtésed mértékét a skálán 1-től 10-ig.

A felejtés gyakorlata megerősíti az emlékezőképességet, az autamatikus mindenféle szemét gyűjtőjéből hajlékony szerszámmá alakítja át.

A kapott tapasztalatokat fel lehet használni a megvilágosodott képek („MK”) világrahozatalának gyakorlatában. A MF-sal rezonáló képeket össze lehet komponálni egész képpé és erőteljes megvilágosodott alapként használni. Például:

*) eldugott orosz kisváros – egy a több ezer észrevétlen kisváros közül. Meleg, száraz ősz, lehullott falevelek, poros út, mely mentén lócák vannak. Valahol öregek ülnek, néha fiatal anyukák mennek gyerekkocsival, kis gyerekekkel. Az egyik lócán ülök én és egy 70 éves öregembert utánozok – minden arról beszél, hogy én – öregember vagyok, aki majdnem kiélt az eszéből, süket, félig vak. Mellettem néha gyerekek szaladnak el, de én számukra – mint egy kiszáradt fa vagyok, nekik még eszükbe se jut majd, hogy én itt ültem. Én folyamatosan érzem az extatikus MF-t, újat fedezek fel, gyakorlattal foglalkozok, amely a végnélküli utazáshoz vezet el. Senkinek sincs köze hozzám, senki nem vár tőlem semmit, sőt még észre se vesznek. A világ teljesen kiköpött engemet, elaggott félholt öregember senki számára semmivel se érdekes és nincs is senkinek rá szüksége. Nincs szükség valakire benyomást kelteni, mivel ez az egyetlen dolog, ami már megvan – félholt öreg tuskó. Én képes vagyok, zavartalanul, teljesen átadni magamat a gyakorlatnak és útazni a hihetetlen élményekben.

Evvel a képpel számomra asszociál az éles törekvés, előérzet, ünnepélyesség, a küzdelem öröme. De ha „eszembe jut”, hogy én – fiatal fiú vagyok, aki a Himalájákon utazok, akkor, bármilyen furcsának is tűnik, a MF gyengülni fognak.

Minnél konkrétabb a MA, annál könnyebb megtartani azt, asszociálósan összekötni a MF-sal. A hétköznapi ember emlékezőképessége, a képessége elképzelni bármit szörnyen gyenge, és ameddig nem kezded el ezt fejleszteni, az nem válik komoly szerszámmá a gyakorlatban. Felsorolok néhány gyakorlatot, melyek fejleszti az emlékező- és elképzelőképességet:

1) ”oktondi” játék 5x5 a fejben (ketten játszák – egy 5x5 négyzetben a közepébe 5 betűs szavat írunk. A játékosok sorban betűket írnak hozzá, hogy maximálisan hosszú szó sikerüljön, amit bármely irányban el lehet olvani, csak nem átlósan. Az nyer, akinek a legtöbb betűt sikerül beírnia).

2) háromméretű „oktondi” játék 3x3 a fejben

3) sakk játék

4) sakk játék fejben

5) a tárgyak részletes megjegyzése

Ha elképzelek egy rétet előző felkészülés nélkül, akkor ez a kép szokatlanul szétmosódott lesz – az elképzelt bokor meghatározatlan zöld folt lesz és nem több annál. Ezért találtam egy valós bokrot és alaposan tanulmányoztam azt, megjegyeztem a részleteket, miután az általános kép állhatatosabbá vált, a rezonanciája a MF-sal megerősödött.

Ahhoz, hogy meg lehessen jegyezni egy ilyen bonyolult tárgyat, mint amilyen a bokor is, analizishez szükséges folyamodni – felosztani feltételes összetevőkre, jelentést adni azoknak.

A jegenyefenyő leírása, amit a MA-ba helyeztem, így kezdődik:

Az első ág: függőlegesen felfelé megyen; mérete kissé nagyobb a tenyérnél; szem alakja van; középen – „nyelv” van, balra kifordulva, előre kiáll; a „tolla” a nyelv felett kezdődik, hátra mozdulva.

A második ág: ott kezdődik, ahol az első; az elsőtől jobbra felfelé nő 30 fokos szögben; keskeny szem alakja van; lent – két „fül”, jobb és bal, a bal az első mögé megyen és úgy fekszik rá, hogy az a benyomás alakul ki, hogy az – része az első ágnak; a bal fül vége és a mellette lévő sarkok két háromszöge – kiszáradt; felette – lapos négyszintű nyelv van tollal; az alapjánál – a gyanta aprócska cseppjei; balról három levél van – közvetlenül a nyelv alatt – lépcsőzetesen mennek; a bal levél a középső lépcsőfokkal szemben kissé kifele hajol.

És így tovább. A bokornak összesen 40 ága van. Ezen kívül a bokrot még nagyobb blokkokra osztom és általános leírást készítek – először durvát, később, amikor egészben megjegyzem azt, vissatérhetek és tovább részletezhetem a bokrot. Minden fogalomnak meghatározott jelentése van – például a „toll” – egy levél, amelyik a síkkal merőlegesen fekszik, amelyben a jegenyefenyő többi „levele” fekszik; „fül” – levél, melynek hossza több, mint a kétszerese a szomszédos levelek méretétől; „nyelv” – az ág végső levelei, amelyek mind együtt fekszenek a síkban, amely merőleges a kezdő ágak síkjával, és így tovább. Amikor visszaemlékezek a bokorra, akkor következetesen „áttekintem” fentről lefele, fenhangon ismételve a leírását (a segédem követheti ezt a szövegből – mindenre visszaemlékeztem-e), eközben nem jegyezve meg a leírás szövegét, hanem „nézegetve” a bokrot az elképzelésemben, mintha a világító lámpás sugarát követném. Annak mértékével, ahogy én egyik a másik után visszaemlékezek a bokor részleteire, ahogy a „látóhatárom” szélesedik – a „lámpa sugara” szélesebbé válik, én kezdem látni az egész ágat egyszerre, és nem csak részekben. Azután „látom” a két ágat azonnal és így tovább. Végül, amikot a MA-ban elképzelem ezt a bokrot, akkor az egész kép láthatóan életre kell, főleg ha én ehhez a bokorhoz szimpátiát érzek, és éppen hogy ilyen tárgyakat ajánlok én a MA-hoz – melyek rezonálnak a MF-sal.

Ezután kiválasztok egy lócát, leírom azt és megyjegyzem hasonlóképpen, és így tovább. Eleinte a munka nagyon lassan megyen, de a felfogás és a képek létesítésének művészete tökéletesedik.

A tudatos álomlátásban én meg tudom létesíteni ennek a rétnek a felfogását és benne tartózkodni, ami lehetőséget ad könnyedén a MF-ba ugorni és érdekes tapasztalatot szerezni.

04-03)A belső párbeszédet (bp) durván két rékegre lehet osztani:

1) hangos belső párbeszéd (hbp) – a magadban teljesen elmondott szavakból áll, és az ilyen gondolatok általában a néhány másodperctől a végtelenségig tartanak, egészen a teljes körforgásig. A hbp tartalma szabályszerint érthető az ember számára, vagyis tud válaszolni a kérdésre „mire gondolsz most”

2) vak belső párbeszéd (vbp) – szó és kép foszlányokból állnak, útmutatóul a 1/30 másodperctől a másodperc feléig vagy harmadáig tart, így elkapni az ilyen foszlányok tartalmát nem egyszerű.

Ha az ember gondolni szeretne valamire és kezd is erre gondolni, akkor az ilyen bp „kívánt bp-nek” minősül (kbp). Az össes többi fajta bp-t elnevezzük parazitának vagy mechanikusnak (mbp).

Minnél egyértelműbben megkülönböztetődik a gondolat, a jelentése szerint, annál egyértelműbbé vagy hangosabbá válik.

04-04) Minden NÉ, amit az ember tapasztal, és a folyamatosan jelenlévő NA szintén, folyamatosan táplálják a bp-t, szüntelenné, alapossá, kimerítőbbé teszik azt. Ezt lehetetlen megállítani és akár egy másodpercnyi szünetet tartani benne – szintén lehetlen, a vbp felettébb alapos és nincs benne szünet. A saját felfogásinak megkülönböztetésében tapasztalatlan ember néha azt hiheti, hogy képes megszüntetni ezeket a gondolatokat – de eközben nem veszi észre a vbp alapos rétegeit – akár az az ember, aki szüntelenül sok éven keresztül tapasztalja a NA-t, nem veszi észre ezt és úgy gondolja, hogy a NA-t nem tapasztalja.

Az egyetlen módja elérni, hogy a bp-ben szünetek kezdjenek megjelenni – elérni a folyamatos MA-t. Ez nem is annyira bonyolult. Ha kitartóan és határozottan eltávolítani a NÉ kitöréseit, visszaemlékezni önmagadra a MF-ban és elérni a tizedannyi MF kitörését a nap folyamán, akkor a MA fokozatosan elkezd megjelenni és erősödni. Abban az időszakban, amikor a MA szüntelenül és intenzíven van jelen, a mbp kezd gyengülni.

A bp megállítása – az ezoterikusok kedvelt témája, vagyis azoké az embereké, akik semmit nem akarnak magukban változtatni, nem akarják megszüntetni a NÉ tapasztalását, nem akarják tapasztalni a MF-t, nem akarnak egyértelműségre és őszinteségre jutni, hanem csak a benyomás keltését szeretnének elérni különböző emberekre ezoterikus szavakkal és magukat fontosnak szeretnének érezni. Az, hogy az ember NÉ-t tapasztal – eltitkolni majdnem hogy lehetetlen, főleg hosszadalmas társalgás közben. És hogy ellenőrizze egy hétköznapi tapasztalatlan ember – van-e valakinek bp-e vagy nincs? Sehogy – ez az oka, hogy az ezoterikusok annyira szeretik ezt a témát. Miközben én 100%-s határozotsággal állíthatom – addig, ameddig az ember nem tanulta meg tökéletesen (vagyis kevesebb mint fél másodperc alatt) eltávolítani a NÉ-t, ameddig nem kezdet a MF tizedannyi kitörését tapasztalni, ameddig nem kezdet hosszadalmas intenzív MA-t tapasztalni, még az enyhe szünetek a bp-ban teljesen lehetlen – nem csak a vbp, de még a hbp-ben is. Lehet, hogy valami elképzelhetetlenül ravaszsár útján, egyik-másik másodpercre megállíthatja a leghangosabb gondolatokat, de nem többet annál.

04-05) Képzeld el, hogy a szemeid előtt állandóan valami lebeg. Ebből a „valamiből” annyira sok van és annyira szüntelen ez, hogy te semmit se vagy képes meglátni magad körül – egyszerűen nem vagy képes megkülönböztetni a konkrét képeket. Előtted színes pontocskák, pálcikák, sokszögek villognak – látási kaotikus szemét. És ezen a szemétfolyamon keresztül áttörő látási felfogások darabkái a szobában, amelyben most vagy, sehogy se tudnak egységes képpé állni össze. Az ilyen ember szinte vak lenne tekintetlenül arra, hogy a látása funkcionálisan normális és képes lenne a környező világot gyönyörűen felfogni, ha nem ez a parazitaszerű villogás. És ha nem tudna a a szoba létezéséről, akkor rá se jönne, hogy az létezik, ha kizáróan a látási felfogás értelmezésére támaszkodna.

Ugyan ilyen példát lehet felhozni a hanggal kapcsolatban – ha állandóan kaotikus zajokat hallani, akkor ezek között nem lehetne megkülönböztetni a dallamot vagy az értelmes beszédet – csak visongások, süstörgések, röfögések és más féle hangbéli szemét lesz hallható.

Emlékeztetlek, hogy a szemeink nem a képeket fogják fel, hanem az elektromágneses hullámokat. A tárgyról visszaverődő fény a szemünkbe hatol, miután bekövetkezik a titokzatosság – felmerül a kép felfogása. Hogyan történik ez – mi nem tudjuk és valószínűtlen, hogy valaha is tudni fogjuk, mivel minnél többet fedez fel a tudomány, minnél jobban széttaszítja a felismerések szféráját, annál nagyobbá válik ennek a szférénak az érintkezési területe az ismeretlennel. Ez a kép nagyon pontosan demonstrálja azt, hogy mi is történik a tudományban. A tudomány – az, ami lehetőséget ad megérteni – milyen sokat még nem tudunk.

Természetesen, körülöttünk sok ilyen titokzatos jelenség van. A vízből, ásványokból, levegőből és napsugárból hogyan lesz a magból ez a a zöld pofa, végtelenül nem hasonló a levegőre, fényre és ásványra? Hogyan lesz a levegőből és fűből ez a vicces szőrös pofa – ami még csak nem is zöld. Hogy lesz a kívánság, hogy felemeld a kezedet, hogy az izmaid egyeztetve változnak, és a kezed felemelkedik?

Határozottan állíthatjuk a következőt: a) a szemeinkbe elekrtomágneses hullámok hatolnak be, b) eredményképpen képek felfogása merül fel. Bevezetjük az „értelmezés” fogalmát evvel a jelenséggel kapcsolatban, és elnevezzük evvel a szóval azokat a titokzatos jelenségeket, amelyek ahhoz vezetnek, hogy a szembe kerülő elektromágneses hullámok képpé alakuljanak át. A látható képek – következményei a testünk álltal felfogott elektromágneses hullámok értelmezésének.

Képzeld el, hogy a hosszadalmas és intenzív megvilágosodott alap eredményeként a mbp elkezdett enyhülni,l és végeredményként bennük szakadások kezdenek felmerülni. Fognak-e eközben másféle gondolatok merülni fel – nem kbp és nem mbp – hanem valami teljesen más eredetű? Mielőtt válaszolnánk erre a kérdésre, én egy oldalra lépést ajánlok, hogy elolvassuk a következő paragrafust.

04-06) Az én társalgásom több éven keresztül a pofákkal elkerülhetetlenül ahhoz vezetett, hogy ők egész sor furcsa dolgot vettek észre a viselkedésemben. Mivel ezek a furcsa dolgok nagyon szokatlanok voltak, ez szabályszerűen ahhoz vezetett, hogy ők egyszerűen kiszorítottak, „elfelejtették” azt, hogy amit megfigyelhettek – egyszerű mechanizmus, ami lehetőséget ad a világ képének változatlan megőrzésére. Ahhoz, hogy megakadályozhassuk ennek a mechanizmusnak a munkáját, ők feljegyzéseket kezdtek készíteni, és most felhasználom némely részletet belőle.

(Felhívom a figyelmet: az egész könyvem úgy van felépítve, hogy a benne leírtakat ellenőrizni lehet a saját tapasztalaton. Az, ami ebben a paragrafusban van leírva, a nem-pofa olvasónak leellenőrizni lehetetlen, de ez nem is szükséges – ez a paragrafus csak illusztráció a következőkhöz, amelyekben úgyszintén nem lesz se bizonyítva, hanem csak egy sor kérdés lesz feltéve, melyekre lehetséges válaszolni, a saját tapasztalatra támaszkodva.)

1. Bodh megkérdezte A.-t – tapasztal-e most előérzetet. Ő azt mondta, hogy nem tapasztal. Elkezte létrehozni az előérzetet, elképzelve a Cho-Oju megmászását, azután a divinget. Bodh eközben valamit beírt a jegyzetkönyvébe. A. azt válaszolta, hogy létrehozta az előérzetet, minek erőssége 3-4. Bodh megkérdezte – milyen megvilágosodott tényezőt használt ehhez. A. azt mondta: „a Cho-Oju megmászását és a diving megtanulását”. Bodh megmutatta a jegyzetkönyvét – ott le volt írva 1. diving 2. Cho-Oju. Vagyis ő nem egy és nem három megvilágosodott tényezőt írt le, hanem éppen hogy kettőt. És éppen hogy azokat, amelyeket A. felhasznált.

2. Vasútállomás Varanasziban. A hangosbemondón keresztül bejelentik a vonat érkezését elébb hindin, aztán angolul, és így sorjában, folyamatosan, háromszor. B. kinyitotta a száját, hogy szóljon, hogy már negyedszer ismételik, és ebben a pillanatban Bodh azt mondta: „nálunk ilyen gyakran nem ismételik”. Indiában a vasútállomásokon az információt többször ismétlik – se ezelőtt, se ez után az eset után Bodh ezt nem kommentálta.

3.Négyen ülünk egy vonat kocsijában. Nálunk 3 zsemle van – kettő a tasakban, egyet Bodh eszik. Mi mindannyian beszélgetünk, C. Valamin gondolkodik. Bodh váratlanul leáll, hozzáfordul és azt mondja „nem ért vele egyet”. C. azt mondta, hogy abban a pillanatban arra gondolt, hogy „Kérjek-e Bodhtól zsemlét vagy sem”.

4. D. tudományos tipusú cikket ír. Arra gondolt, hogy klasszul fognak hangozni a „különféle” szófordulatok és elkezdte használni azokat. Erre Bodh azt mondja: „lehetséges beleilleszteni olyan szavakat, mint a „maga nemében”...

5. Bodhnak az étteremben egyszerre hozták a levest és a pizzát. Ő erre azt mondta, hogy ez neki leves zsemlével. E. eközben arra gondolt, hogy a pizza – az voltaképpen toszt paradicsommal és sajttal. Korábban ilyen gondolatok nem merültek fel nála és a pizza számára valamilyen különös étel volt.

6. Beszélgetünk négyen. Bodh-t megszakították először, és ahogy csak megszólalt , megint megszakították másodszor is. Bodh nevetséges arccal elhallgatott. Mindenki felnevetett. Ő megint elkezdett beszélni és majdnem azonnal elhallgatott ugyan avval a nevetséges pofával. F. azt mondta, hogy már megfeledkezett a megszakításokról és újra arra készült, hogy megszakítsa Bodh-t és kérdést tegyen fel neki.

7. G. megkérdezte Szitet (nepáli), gyorsan ír-e nepálul. Ő azt válaszolta, hogy igen. G. azon kezdett gondolkodni, hogy lehet-e magával vinni, mint tolmácst a nepálira. Úgy döntött, hogy Szita nem alkalmas erre, mivel az angolt nem elég jól tudja. Eközben Bodh azt mondja: „de az angolt ó rosszul tudja”.

8. Az Injternetben öten ültek – H., J., Bodh, K. és L. Elsőként K. és L. szabadult fel, kimentek az utcára és elkeztek azon tanakodni, melyik étterembe szeretnének enni (általában a hotelben ettek, de ezen az estén mindenki amellett döntött, hogy étterembe mennek). K. azt mondta, hogy ő a „Monsoonba” szeretne menni, de még ajánlani se fogja, mivel Bodh oda nem fog elmenni (ő többször is említette, hgoy ez a hely neki nem tetszik). L. felnevetett és azt mondta, hogy szintén a „Monsoonba” szeretett volna menni és szintén úgy döntött, hogy nem fogja ajánlani, mivel hogy Bodh nem fog beleegyezni. Bodh ezt a beszélgetést nem hallhatta, mert az internet-kávézó távoli belső sarkában ült, és ők a kijárat mellett, kint beszélgettek. Később – amikor már mindenki hallotta – J. megnevezett egy éttermet, ahova el szeretett volna menni, és mindenki oda ment el. Útközben Bodh, K.-hoz és L.-hez fordulva, azt monta: „Nos, ha akarjátok, mehetünk a „Monsoonba””.

9. M. könyvet olvasott, Bodh valamivel távolabb tőle a réten fetrengett. Ő elkezdte kérdezgetni Bodht, „Hogyan fordítható le az extettion szó?”. Amikor ő kiejtette a „-te-„ szótagot, Bodh azonnal megszakította őtet, és megszólalt – „tágulás”. Ilyen gyorsan reagálni sehogy se lehetett – szükség volt előre tudni, hogy milyen szavat akart mondani M.

Mi elvégeztünk néhány kisérletet. Először az egyikünk egy nagyon egyszerű szavat ejtett ki angolul, és a másik igyekezett azonnal lefordítani. Kiderült, hogy el kell gondolkodni olyan fél másodpercnyit azután, hogy az ember befejezte a szó kiejtését, és csak azután képes rá válaszolni. A kisérletet még leegyszerűsítettük – az egyik orosz szavat ejtett ki, a másiknak minnél hamarabb meg kellett azt ismételni – szintén oroszul. Ettől függetlenül, szintén szükség volt a másodperc töredékére, miután a szó elhangzott. Semmilyen körülmények között nem lehetséges megszakítani valakit a szó közben.

10. Bodhnak és N.-nek elhozták a teát. O. szintén teát szeretett volna, és szerette volna Bodh teáját meginni. A cselekedet furcsa, mivel abban az étteremben a teát nagyon gyorsan elhozzák, és a felszolgálók azonnal odamennek, ahogy jeleznek nekik – neki csak meg kellett volna rendelni a teát. Ő egyedül furcsálotta, hogy felmerült ez a kívánság – Bodhtól kérni el a teáját. Ameddig ő gondolkodott a kérdésen, Bodh elgondolkodott és azt mondta – „én meg tudok osztozni a teán”. Ő annyira elcsodálkozott, hogy elkezdett kérdezősködni N.-től és P.-től, kért-e valaki közülük teát Bodhtól, valakinek közülük válaszolt-e Bodh, vagy csak úgy egyszerűen ejtette ki ezeket a szavakat. Bodh cselekedete szintén szokatlan volt, mivel a teával természetesen nem takarékoskodunk, és nehéz azt feltételezni, hogy ők később szeretnének teázni, és ezt a teát oda akarja adni, míg ki nem hűlt. Valószínüleg Bodh nem itta volna meg a teát,és később egy másikat rendelt volna. Annál inkább, mivel a szavai nem voltak hasonlók egy olyan ajánlathoz, mint „valaki szeretné az én teámat?”. Az ő kijelentése éppen hogy válasz volt a kérdésre – adja-e oda ő a saját teáját.

11. Mi alkudoztunk egy nagy, ritka és drága köven. Az eladó habozva valahova a bolt belsejébe húzódott, elvett egy füzetet és visszajött a pulthoz. Kitépett egy lapot, megnézte azt, eltette, elkezdett egy másikat tépni ki. Bodh azt mondta: „mindjárt jósolni fog”. R. felnevetett, mivel Bodh szavai viccként hangoztak el, és maga a feltételezés, hogy az eladó a 600 dolláros kérdést jóslás útján fogja eldönteni, abszurdnak tűnt. Eközben az eladó elkezdte a lapot apró darabokra tépni és különböző összegeket írt rájuk, miután találomra kihúzott egyet közülük és kihírdette a rajta lévő össeget. Se előtte, se utána az eladók nem viselkedtek ennyire furcsán velünk, ezért kitalálni az ilyen cselekedetet a tapasztalatunkból lehetetlen volt. Sőt – az eladók gyakran elővesznek papírt (vagy számológépet), de nem azért, hogy jósoljanak, természetesen, hanem hogy a lehetséges engedmény kínlasztó folyamatának látszatát keltsék.

12.Egy japán étteremben ültünk. S. arra kezdett visszaemlékezni, hogy milyen egybeesés volt tegnap a teával – amikor Bodh, azt modta, hogy a teán meg lehet osztozni. Ebben a pillanatban Bodh, mintha viccből, ugyan ezt mondta: „ a teán meg tudok osztozni”.

13. T. leggyakrabban szkeptikusan viszonyult az ilyen egybeesésekhez, de a jóslással kapcsolatos egybeesés után a hozzáállása megváltozott. Este az étteremben ült, beszélni kezdett erről, és Bodh azt mondta: „nos valójában ezt is meg lehet magyarázni”. De T. biztos volt abban, hogy éppen hogy ez az egybeesést megmagyarázni logikusan sehogy se lehet. És azon kezdett gondolkozni, hogyan lehet ezt megmagyarázni. 3-4 percig mindenki hallgatott. T. arra gondolt: „hogy, úgy jön ki, hogy Bodh tudja, az emberek mire gondolnak?”. Ebben a pillanatban Bodh azt mondja: „eggyezz bele, hogy ezt nem lehet megmagyarázni azzal, hogy én tudom, hogy mire gondolnak az emberek”.

14. U. egyszer találkozott Bodhhal a repülőteren – meglátta, hogyan közeledik a sorban a vámnál, és várni kezdte, ameddig végig megyen ezen a soron. Ezután át kellett volna mennie a nyílt területen, hogy hozzámenjen. Ő a sor végéhez ért és eltűnt ott, így hát ő szem elől vesztette őtet, de már 2 MÁSODPERC MÚLVA az orra előtt termett. Ő először még meg se értette, hogy ez Bodh, mivel egyszerűen sehogy se teremhetett előtte, nem állva ki a sort, nem menve át a vámon vagy – ami a legkevesebb – nem menve át a nyílt területen, amit ő figyelemmel kísért, és amin ő nem is ment át. Lehetet volna azt feltételezni, hogy ez valami extrevagáns, például hogy U.-val valami olyasmi történik, ami még sohase történt – eszméletvesztés, stb.,de mellette állt T. is.

15. X.-el hasonló dolog történt a vasútállomáson Indiában: egy emberrel odébb ült Bodhtól, és Bodhtól a kijárati ajtóig három méter volt. Bodh ült és könyvet olvasott. Az ajtó, ami a váróteremből az negyteremig vezetett a külföldiek számára, üvegből készült. Egyszer csak X. meg szerette volna tudni Bodh véleményét az egyik túristával kapcsolatban, Bodhra nézett, gondolkozott a kérdésen. Eközben a túrista felállt és elment valahova. X. szó szerint egy másodpercre elfordult Bodhtól és elkezdte már mondani a mondandóját: „nézz csak arra a túristára...”, visszafordult Bodhhoz, és ő már egyáltalán még a teremben se volt. Ez alatt az idő alatt nem állhatott fel, érhetett az ajtóhoz, kiment, és még olyan messzire távozott, hogy az üvegajtón keresztül nem is volt őtet látni.

16. Z. arra kezdett visszaemlkezni, hogy milyen fiúval feküdt le. Azt mondta, hogy még három vagy négy fiúra nem tud visszaemlékezni. Bodh azt mondta – furcsa, hogy nem tudsz visszaemlékezni. Erre azt válaszolta – igen, mintha volt még három fiú, de nem tudom megérteni, konkrétan ki is volt az. Bodh elébb elhallgatott és aztán azt mondta „És szőke fiúd volt neked? Gyakran tapasztalt buja PÉ-t, a nagy út melletti régi házban lakott.” (Bodh még néhány ismertetőjét említette evve a fiúval kapcsolatban, most már senki se emlékszik, milyeneket. Z. megerőltette magát és és elkezdett visszaemlékezni, hogy valóban volt egy ilyen fiú – pont hogy szőke, pont egy régi házban lakott, stb., ő vendégségbe járt hozzá és le akart vele feküdni, de úgy talán nem is sikerült ez. Bodh azt mondja: ”nos pont emiatt voltam én bizonytalan”.

17. Az étteremben S. a viselkedésén gondolkozott a metróban, és egyett értett Bodhal abban, hogy a PÉ kontrolálatlan kitörését tapasztalta és az azt követő tompaságot. El akarta kezdeni elbeszélni azt, hogy a PÉ-s őrült állapotába esik azután, miután kezdeményezést nyilvánít meg, majdnem már kinyitotta száját, és váratlanul Bodh ránézett és azt mondta: „S., ez nem érdekes”.

18. Három évvel ezelőtt Sz. Bodhhal élt körülbelül egy hónapig. Ebben az egy hónapban a következőn lepődött meg – ahogy csak kezdett erőfeszítéseket tenni valamelyik konkrét irányban vagy vágy merült fel eltávolítani valamilyen meghatározott komorságot, ahogy Bodh hozzászólt és közölte, hogy a leghatásosabb eltávolítani pont azt a komorságot, amire ő gondolt, vagy felhasználni bizonyos feltárásokat. Ő elkezdett neki arról beszélni, hogy minek az eredményeként merül fel ez a feltárás, és kiderült, hogy ez pont az a feltárás, amit nemrég egyedül is felfedezett, fél órája vagy egy órája, és senkinek se beszélt még róla. Így volt ez vagy 30-szor vagy 40-szer.

19. Z. elkezdte eltávolítani az unalmat. Ő egy kisszobában volt és arra gondolt, hogy miért tapasztal most unalmat, hogy mivel vonzó az számára. Aztán felmerült a kívánság nem érezni ezt, odament a hegyeket ábrázoló poszterhez, megpróbálta eltávolítani az unalmat, aztán valami elvonta a figyelmét és nem távolította el. Az unalomra gondolt és kiment a konyhába. Bodh, rá se nézve, megkérdezte tőle – ezek szerint, az „élni nem érdekes” állapot te nem fogod eltávolítani?

20. Zs. úgy döntött, hogy az adott egybeesés – ez valamilyen misztikus folyamat mindannyiunk számára – többek közt, Bodh számára. Akkor Bodh azt mondta neki: „Jól van, akkor több egybeesés soha nem lesz”. Zs. azt válaszolta, hogy a soha – ez elmosódott dolog, hogy én meg akarom figyelni őt egy heten keresztül. Bodh: „jól van, legyen egy hét”. Ez a hét valóban úgy telt el, hogy nem volt egybeesés (általában 3-4 furcsa esemény vagy egybeesés volt naponta).

21. Y. fel akarta írni Bodh hangját a diktofonra. Bodh azt mondta, hogy ő nem akarja ezt.Y. ennek ellenére megtette ezt titokban. És elromlott az ő PDA-ja, amelyikben volt a diktofon. Két napon keresztül Y. nem tudta megjavítani a PDA-t (annak ellenére, hogy eléggé profi szinten értett hozzá), miután viccből elkezdte Bodh-t kérlelni, hogy megbocsásson neki. Bodh szintén viccből azt mondta, hogy megbocsát neki, és a PDA ezek után bekapcsolt. Az is meglepő, hogy ez a PDA többé nem romlott el, mostanáig működik. Ennek az eseménynek majdnem 15 tanúja volt – ez egy közös utazás ideje alatt történt a Himalájákban.

22. V. egész héten arra gondolt, hogy könyvet szeretne írni Bodhról a „Bodh a pofák szemével” címen. Senkinek se beszélt erről, de örömteli vágyat érzett olyan 5-6 ponosan, hogy ilyen könyvet írjon. Annak a hétnek a végén ő elutazott, hogy találkozzon Bodhhal a repülőteren. Bodh, mikor meglátta őtet, azt mondta: „te megírod a „Bodh és én” könyvet, amely ha tompa is lesz, de igaz”.

23. É. kinyitotta az erkélyajtót, megnézte a hátizsákot, bezárta. Vágyott, hogy eltávolítsa a hétköznapi elgyengülést, ezért az ajtót nem mechanikusan zárta be, kaotikus zavarást tapasztalva, hanem összpontosított arra, hogy alaposan benyomja az ajtót és bezárja azt. Amikor előjött a függöny mögül, Bodh megkérdezte: „Te biztosan becsuktad az erkélyt?”

-Igen

-Mi, biztosan becsuktad?

-Igen (érdekes, miért kérdezi ezt, még huzat sincs, hogy azt feltételezhetné, hogy az erkély nyitva van.)

-Biztos becsuktad?

É. Bodhra nézve, (mivel hogy 10 pontosan biztos volt abban, hogy az erkély zárva van, és ezt egyszerűen meg akarta mutatni ezt Bodhnak) magára húzta a kilincset – az ajtó kinyílott.

24. U. leírása: „Én a buszmegállón álltam, Bodhra vártam. Én már az első sorban voltam, és azt akartam, hogy Bodh miharabb megérkezzen. Ezért én gyakran jobbra merengtem, észreve őt a járó-kelő emberek között. Néha én balra fordultam – néhány másodpercre: megnézni, hogy jön-e a busz, és mechanikusan nézegettem azt a három embert, akik a bal oldali sorban álltak. Én újra a job oldalról járó embereket vizsgálgattam, balra fordultam, néhány másodpercig a bal oldali sorban álló embereket nézegettem, megint jobbra fordultam. Ebben a pillanatban Bodh hátulról megtollta a vállamat. Ha elképzelni, hogy ez alatt a kettő másodperc alatt, ameddig balra fordultam, ő átszaladt ezen a területen jobb oldalról, ami látszögembe került (nekem széles a látszögem ott, én az út széli kisüzletek mellett járó embereket is láttam), és hogy ő olyan sebességel szaladt át a hátam mögött, ahogy én megfordultam, akkor ez egyszerűen lehetetlen , és akkor még az is furcsa, hogy egyéltalán nem látszik lihegőnek.”

25. Ü. leírása: „Én azt mondtam Bodhnak, hogy ébresszen fel éjszaka. Ő felébresztettJ. Én emlékszek, hogy az első pillanatokban nagyon tudatomnál voltam. EGYÁLTALÁN nem volt nyoma álmosságnak. Ilyen állapotom soha sincs az ébredés után. Reggelente 5-6 pontos álmossággal ébredek, éjszaka – 10 pontos álmossággal. Gyakran még nem is sikerül azonnal felébrednem. De itt az első pillanattól fogva, ahogy csak kinyitottam a szemem, 10 pontos értelmi tudatosságom volt, pontosan kirajzolódott a látási kép – Bodhi körvonala az ajtóban, a háta mögött a fény. Valamilyen kristályosság a felfogásomban – még nappal se tapasztalok ilyent. Én mondam valamit neki, és ő elment. A felfogáson azonnal elhomályosult 6 pontig, aztán 10-ig, megint felmerült az álmosság, úgy hogy nehezen keltem fel. Sőt még nem is emlékszem – pontosan hogyan ébresztett fel engemet – hívott vagy mondott nekem valamit. Biztos, hogy nem érintett meg, mivel az ajtó mellett állt néhány méterre tőlem.”

26. A. leírása: „Bodhhal sakkozunk. Az első lépés után, amikor elgondolkodtam, Bodh megkérdezte: „na mi, a tizenhatodik lépésen gondolkozol?”. Én felnevettem, azt mondva, hogy a lehetőségek száma akkora, hogy még el se tudom képzelni az ilyen számot. Ő azt mondta, hogy senki se vizsgál ekkora mennyiségű lehetőséget, csak a kombináció széttörésének reális útjait vizsgálják. Én azt mondtam, hogy a reális lehetőségeknek annyira fantasztikus a száma, hogy az olimpiai sakkszámítógép se képes kiszámítani azokat. Akkor Bodh rövid szünet után azt molndta: „a 16. lépésen te a lóval fogsz lépni”. Aztán még hozzáfűzte rövid szünet után: „a fekete mezőről a fehérre”. Senki se adott ennek jelentőséget, mivel az ilyen előrejelzésnek az abszurditása szemmel látható volt.

Mikor már eléggé régóta játszottunk, Bodh váratlanul azt mondta: nézd csak – most volt a 16. lépés és te lóval léptél a feketéről a fehér mezőre. Mi elkezdtük számolni a lépéseket, pontosan visszaállítani a lépések menetét nem sikerült, és Bodh majdnem hogy nem is segített nekem ebben, ezért én ugyan csak bizonytalan maradtam, hogy ez pontosan a 16. lépés volt, és nem a 15.

Eközben Bodh tovább játszott, alig nézve a táblára – ő párhuzamosan beszélgetést bonyolított két pofával, valamilyen levelet olvasott közben, stb., és csak azután, ahogy megteszem a lépést, ő táblára nézett és gyorsan megtette a saját lépését – az ő szintje a sakkjátékban lehetőséget ad neki a nyerésre még így is, vagyis nem lehet azt feltételezni, hogy ő az elméjének valamilyen elképzelhetetlen erőfeszítésével volt képes ide vezetni a játszmát, hogy a 16. lépésnél kénytelen legyek megtenni pont ezt a lépést.

A pofák, akiknek a figyelmét lekötötte ez a különös esemény, egy kissé elveszetteknek tűntek, de ettől függetlenül, mivel az esemény túlságosan különös volt, láthatóan le szerették volna tudni azzal a gondolattal, ami a „ha még különös is ez, de láthatóan egybeesés”. Bodh láthatóan megértette ezt, és a következő játszma előtt, néhány másodperc gondolkodás után, azt mondta, hogy a 9. lépésemet a bástyával teszem meg. Én elkezdtem számolni a lépéseket. Eközben arra gondoltam, én akár nem is használhatom a bástyáimat egyáltalán – játékos érdeklődés volt „megtörölni Bodh orrát”. Így hát úgy döntöttem, hogy egyszerűen nem fogok a bástyával járni a 9. lépésnél – a debütnél annyi lehetséges kifejlett van, hogy ez nem lesz nehéz. A játék teljesen nyugodtan zajlott, semmilyen éles kényszerű lépés nem volt, mindenki úgy fejlesztette a bábuit, ahogy akarta, sok lehetőség volt, és a 8. lépésnél, amikor a bástyával léptem, Bodh azt mondta: „látod - ez a 9. lépés”. Én felháborodtam – „nem, ez a 8.! Én direkt megszámoltam!”. Bodh felajánlotta, hogy vegyünk elő egy másik sakk-készletet és és ismételjük meg a játékot azon, amit meg is tettünk minden nehézség nélkül. És ez az ördögi lépés a 9.-nek bizonyult! Nem értem – hogyan hibázhattam a számításaimban.”

27. B. leírása: „tegnap filmet néztünk. Benne egy szép nagy épületet mutattak – egy megakorporáció irodáját. És arra gondoltam: „a jövő pofa-irodája”, és Bodh azonnal ki is jelentette ezt a gondolatot”.

28. C. leírása: „Én, Bodh, D. és E. egy kétszintes alvásra is alkalmas autóbuszban utaztunk – benne lent közönséges ülésre alkalmas buszülések voltak, és felettük, mint a vonatban, volt még kétszemélyes polc is, amelyen ketten is lehet aludni. Én és Bodh egy ilyen polcon utaztunk – az egyik oldalán az egész falat elfoglaló ablak volt, a két szélénél a franciafal volt, és a negyedik oldalon – nem volt fal, ott volt az átjáró, amit egy függöny választott el.

Mi úgy ültünk, hogy nekitámaszkodhattunk a szélső falakhoz, arccal egymáshoz. Aztán az egy pillanatban Bodh úgy ült át, hogy arccal lehessen az ablakhoz, és természetesen, háttal a függönynek. Én nem figyeltem fel erre, mivel mi néha át-át ültünk (habár pontosan így még soha nem ültünk át, mivel ez a testhelyzet kényelmetlen – nincs mihez hozzátámaszkodni).

Néhány perc múlva észrevettem, hogy hogy Bodh mintha egyszerűen ül, a testhelyzetében nincs semmi szokatlan, olyasmi mint a megfeszült hát – egyenes vagy meggörnyedt. Én odafigyeltem ezekre a gondolatokra, és azt gondoltam – és miért, egy szóval, figyeltem fel arra, hogy ő természetesen ül? Honnan jöttek ezek a gondolatok a belső párbeszédben? És itt én megértettem, hogy hátradőlve, mintha egy közönséges falnak támaszkodott volna. De hiszen a háta mögött semmi féle fal sincs! Mögötte mindössze a szél által mozgó függöny van csak, és amögött – az átjáró!

A szemeim szó szerint a homlokomra kúsztak fel és leesett az állam. A sokkos állapot annyira súlyos volt, hogy már azt hittem, hogy elveszítem az eszméletemet. Bodh nevetett rajtam, viccelt, de olyannyira nagy volt a megrázkódtatás, hogy én nem voltam képes még mondani se bármit, de még meg se mozdulni. Amikor képes lettem megszólalni, akkor az első, amit mondtam az volt – „Te biztosan megfeszíted a hasizmodat”. Bodh felajánlotta, hogy tapogassam meg. Én megtapogattam – a hasizmát, hátát, combjait – MINDEN izma teljesen laza volt. Én ráültem, nekikönyököltem, tolakodtam, de ugyan úgy ellezulva ült és nem dőlt hátra még jobban, mint ahogy ez lett volna, ha ő megfeszíti a hasizmát. Ő nem tudta volna megtartani az egyensúlyát az ilyen tolakodás közben, nem dőlve hátra még egy centiméternyit sem. Ő viccelt rajtam, és ezután végkép felemelte a lábait és az ablakra rakta azokat, így ha eddig a testhelyzetét az izmainak köszönhetően tartotta meg, akkor már felemelt lábakkal ő már biztosan leesett volna az átjáróra.

Én rajta ültem körülbelül egy órám keresztül. És mindezen idő alatt ugyanazt a meglepődést tapasztaltam (csak mozogni és beszélgetni tudtam), mint ahogy csak felfedeztem őtet „levitálva”. De Bodh egész idő alatt nyugodt volt, a hangja nem rezgett a megfeszüléstől, a légzése egyenletes, ő beszélgetett velem, viccelt, szorongatott.

Néhányszor előredőlt, hogy megszorongassa a lábamat, és ezután újra hátravetette magát. És a mozdulatai olyanok voltak, mintha hátradőlve ő a falnak támaszkodik, vagyis elébb egy folyamatos mozdulat hátrafelé, és azután – puha nekikoccanás a háttal a láthatatlan falnak.”

29. F. leírása: „Megérkeztünk Bodhhal és G.-vel a metróállomásra és a kijárathoz mentünk. G. és én a mozdulatlan mozgólépcsőn felfelé mentünk, és Bodh a mozgón ment. G. szaladott a mozgólépcsőn, én utána, és csak érkeztem megrándítani Bodht az ujjánál fogva, amely lassan mozgott az tömeggel, akik azért álltak, hogy felkerüljenek a mozgásban lévő mozgólépcsőre. Én szaladtam a lépcsőn, előre néztem – odaért-e Bodh a mozgólépcsőhöz, ha igen – akkor szalad-e rajta felfelé vagy csak simán áll rajta. Elvillantak a gondolatok a repülőteren lévő esetről, amiről G. mesélt, amikor Bodh áttranszportálódott a sor, a vám, folyósó mellett az orra előtt. Bodh nem volt sehol. Én a felső lépcsőfokig szaladtam, megálltam a mozgólépcső mellett és elkezdtem a tekintetemmel keresni őt. Ő nem volt. Vártam néhány percig, feltételezve, hogy a sor a mozgásban lévő mozgólépcsőhöz hosszabb, mint ahogy én gondolta. Aztán közelebb mentem a korláthoz, körülnéztem mellette és a kijáratnál. Bodh nem volt. Kimentem a metróból és megláttam, hogy ő G.-vel ül! Én nem tudtam volna elmúlasztani őtet, mert én szándékosan EGÉSZ idő alatt kerestem a tekintetemmel őtet. Ő áttranszponálódott és nem utazott ezen az ördögi mozgólépcsőn, és azonnal a kijáratnál termett G.-vel”.

Hozzáfűzés G.-től: „amikor felszaladtam a mozgólépcsőn, én megfordultam, hogy megnézzem hol van F. és különösen Bodh (tudván az ő traszportálódási képességéről). Én megláttam, hogy G. utánam felért, és hogy hátul sehol se volt Bodh. Felmerült a gondolat, hogy Bodh felutazik a mozgólépcsőn és nem menni fog rajta. Én figyelten a szomszédos mozgólépcsőt vagy fél percen keresztül, és eközben a távolság köztem és G. között rövidebb lett, hogy Bodh nem mehetett át észrevétlenül, ha közöttünk lett volna. Én megfordultam és a kijárathoz mentem. Az utcára lépve, én megfordultam és látom, hogy a nyomomban mögöttem Bodh megyen. Én nem hittem el, hogy ilyen lehetséges, de Bodh itt volt. Én elkezdtem körülnézni – és hol lehet G.? Azt gondoltam, lehet hopgy ő is már megtanult transzportálódni? Ebben a pillanatban F. pont kilépet az utcára és meglátott minket.”

30. F. leírása: „Ugyan azon a napon a barlangban – én elővettem a hűtőszekrényből a salátát és megvizsgáltam az egész asztalt, hogy megtaláljam a villát. Az asztalon kevés holmi volt – néhány kés és kávéskanál. Én megvizsgáltam az asztalt kétszer is. Elmentem villáért. Bodh eközben egész idő alatt teát ivott és szendvicst rágott az asztalnál. Visszajöttem az asztalhoz. Bodh megtett néhány lépést és szintén az asztalhoz jött. Én levakartam egy darab salátát, rágom, és most veszem csak észre, hogy mellette még egy villa van, amivel Bodh az elébb levakart egy darab salátát. A szemeim a homlokomra kúsztak – én szándékosan kétszer is megvizsgáltam az asztalt és a villa nem volt ott, Bodh sehova se ment eközben. Na, a fenében, nála megjelent a villa.

Én nem tudom ezt a két esetett a figyelmetlenségem rovására írni, szándékosan átellenőriztem, átvizsgáltam. Ezekben a helyzetekben nem 90%-ra, és nem is 99%-ra voltam figyelmes, én figyelmes voltam 200%-ra.”

31. Bodh és J. a fürdőkádban heverésztek. J. háttal Bodhnak dőlt, a lábai között ülve. Kaotikus belső párbeszéd zajlott benne, és eszébe jutott egy vicc arról, hogy hogyan jött a férfi másnaposan az üzletbe, és ott a „sör nincs” feliratot látta. A férfi felmérgesedett: „Nem hogy emberségesen kiírták volna, hogy „sör nincs”, ők azt írták ki, hogy „sör ni-i-incs” (gúnyos hangsúllyal)””. Ugyan ebben a pillanatban Bodh J. fülébe suttogja ugyan ezzel a hangsúllyal: „sör niiincs!” kifejezést. J. kiugrik a kádból és visszaesik. Pocsolyákat kellett feltörölni.

32. I., K. és Bodh visszafele jöttek a trekről az Everesztre, és a Szanaszan település mellett haladtak el. Megálltak az utacskán, hogy nézegessék a hegyeket, és pont mellettük nem messze – hét méter körül – egy hosszú asztal állt különböző tibeti ékességekkel, emléktárgyakkal és másféle apróságokkal. K. állt és bámulta ezt az asztalt. Bodh egy méterre tőle állt és az ellenkező irányba nézett. Bizonyos idő múlva megkérdezi őtet: „szeretnéd ezt a bölényt”? Ez nem annyira egy kérdés volt, mint sem egy ritorikus kijelentés, mivel a a hangsúly a mondat végén emelkedett, és nem az elején. De ennek amúgy nincs is nagy jelentősége. Az egész asztalon mindössze két játékbölény volt a többtucatnyi más tárgy között, és K. arra gondolt, hogy meg szeretné venni a bölényt, pont azelőtt, hogy Bodh megkérdezte volna. Alapja annak a feltételezésnek, hogy ezt a bölényt szeretné, Bodhnak nem is lehetett: mi soha se beszéltünk erről. Bodh nem látta, pontosan hová is néz K. – az asztalra vagy a mögötte lévő hegyekre, mi több – pontasan hová is az asztalom. A trek előtt mi vásároltunk valamilyen dísztárgyakat és soha se kelltették fel figyelmünket a játékbölények.

33. L. leírása: „Bodh a kádban heverészett. Az ajtó zárva volt. A fürdőtől a szoba bejáratáig négy méter lehetett. Én a matracon ültem a szoba mélyén, ugyan itt ültek M.,N. és O. Zene szólt a lejátszóból, ami majdnem a szoba kijáratánál volt. N. és O. a táncról beszélgettek. Én azt mondtam M.-nek, hogy amikor látom, hogy Bodhnak szép a teste és az arca, felmerül a vágy létrehozni a magabiztosságot-500, eltűnnek a szkeptik-gondolatok arról, hogy 500 évig lehet élni. Amikor Bodh kijött a fürdőszobából, ő benézett a szobába és azonnal azt mondta nekem: „és te nem akarod kezdetnek megpróbálni létrehozni a magabiztosság-150-t, hiszen ez sokkal egyszerűbb”? Ő SEHOGY se hallhatta azt, hogy én miről is beszéltem, mivel hogy közöttünk nagy távolság volt, az ajtó – bezárva, a szoba közepén N. és O. álltak és beszélgettek és még játszott a zene a szoba bejáratánál, és M.-mel én halkan beszélgettem.”

34. P. Leírása: „Bodh megkérdezte tőlem, hogy miért nem lakok abban a lakásban. Én azt válaszoltam: „Azért, mert ott szovjet bútor van” , de ennek a kifejezésnek a legelején, valahol az „azért mert” szónál, Bodh azt mondta: „dobd ki!”. Előrelátni ezt lehetetlen volt – ő soha se volt abban alakásban és én soha se még csak nem is beszéltem neki róla – hogy milyen is az. Az ok, hogy én ott nem lakok, ezer féle lehetett.”

35. R. nagyon régóta nem beszélt Bodhhal, azután néhány levelet írt neki. Néhány nap múlva ő nagyon szeretett volna beszélni Bodhhal, és azon a napon ahogy bemegy a postára, ott egy levél várja tőle: „Ha szeretnéd – gyer be”.

04-07) Természetesen, valamilyen egy magyarázattal nem lehet megmagyarázni az előző paragrafusban leírt jelenségeket, de némelyekkel kapcsolatban ki lehet jelenteni a feltételezést, ami megmagyarázza azokat, ha elgondolkodni a továbbiakban leírtakon.

Az elektromágneses hullámok felfogását a testünk valamilyen titokzatos módon képes képeknek értelmezni. A hanghullámokat – hangoknak. Az elektromágneses mezők kölcsönhatását – a tappintásnak (hiszen az ujj az asztalhoz való érintkezésének érzése – az atomok elektromágneses burkainak a kölcsönhatásának értelmezése, amely a bőr és az asztal részei. Ha a szem előtt minden rebegni fog – az értelmezési mechanizmus munkája meghibásodik és mi nem leszünk képesek megkülönböztetni a képeket. Ugyan úgy – a hanggal és más érzésekkel. Mi van, ha a kaotikus belső párbeszéd állandó rebegése megakadályozza az értelmezés munkájának még egy fajtáját? Lehetséges-e ilyen, hogy amikor eltűnik a mbp, akkor más féle gondolatok merülnek fel, amelyek a test és a környezet kölcsönhatásának az értelmezése? Például, egy havibérletet megyek válltani, és váratlanul megjelenik a godolat – „bérletek nincsenek”. Megjelenik egy kép, ahogy valaki széttárja a karjait és azt mondja – „nos ez így jött ki, nem érkezték kinyomtatni”, és egy másik ember képe, aki a fejéhez kap és valamit kiabál válaszul. Eközben én nem tapasztalok szürkeséget, nem csapom le az unalmat üres fantáziákkal – ez éppen hogy gondolatok és képek, amelyek maguktól jelennek meg, az egyértelmű megvilágosodott alap alapján, az érdekes kutatásoktól, az telített élettől. Én a pénztárhoz lépek, és nekem azt mondják - „a bérleteket nem érkezték kinyomtatni”. Eközben az ilyen helyzet – először fordul elő több év alatt. Képes volt-e a testem valamilyen titokzatos módon értelmezni valamilyen felfogásokat úgy, hogy eredményként gondolat és kép merül fel, amelyek az engemet érdeklő információkat hozzák?

A felgogásokna e módja ténylegesen furcsának, misztikusnak tünnek. De ha elgondolkodni, a szokott látási felfogás nem ugyan ilyen furcsa, misztikus-e?

A feltevés a lehetséges ilyen felfogásnak a világ iránt fantasztikusnak tűnik, de csak azért, mert te már nem lepődöl meg. Te már nem úgy fogod fel , mint egy titkot, mint egy csodát, ami körülötted történik – mindent hétköznapivá változtattál. Hiszen az ilyen csodák valójában – nem ritkaság. Én a távolba nézek és látom az elefántot. Ez az elefánt – egy kilométerre van tőlem, és én már tudom, hogy ő ott van, tudom, hogy milyen, hogyan és hová megyen, mit eszik, stb.! Képzeld el – mennyire sokkolhatná ez egy olyan embert, aki nem lát, nem hall, nem szagol! Mi látunk – a szemünkbe hatoló fényhullámok értelmezésének csodálatos mechanizmusa. És ez - csodálatraméltó.

Az az ember, aki először tárja ki ezt a lehetőséget, természetesen megrázkódtatást tapasztal – ez ugyan az, mint élni fülek, szemek, nyelv és orr nélkül, és ezután váratlanul a világ felfogási módjának egész vízesése zúdul rád, amit korábban még elképzelni se voltál képes. „Múlt”, „jövő”, „ismeretlen események” és még sok más – mindaz, ami elvileg lehetetlennek tűnt az egyenes felismerés számára, nyíltá válik pontosan itt – a közvetlen tudás formájában, a közvetlen felfogás alakjában. Nem lenne érdekes-e tanulmányozni mindezt?

Ez KIZÁRÓLAG akkor lehetséges, ha te:

*) elérted azt, hogy az összes NÉ tökéletesen eltávolítódik

*) 40,100, 200 alkalommal emlékezel vissza a nap folyamán önmagadra abban az állapotban, amikor te MF-t tapasztaltál, „beléjük ugrasz”, vagyis „megteremted” azokat

*) tapasztalod a folyamatos, intenzív megvilágosodott alapot

*) tapasztalod a tested élvezetének folyamatos alapját

*) mindig kritikus vizsgálatnak vetel alá bármilyen új ötletet, mi nem volt még megvizsgálva korábban – megalapozott-e az, nincs-e ellentmondás benne, van-e elméleti egyértelműség ebben, stb., vagyis nem vagy dogmatikus ember

*) keresed és igyekszel megvalósítani az örömteli vágyakat, foglalkozol a vágyak szelektálásával

*) tapasztalod az összefüggést evvel az összes mechanikus, kaotikus belső párbeszédek közötti szakadást.