Bodhi - Út a megvilágosodott tudathoz.

Út a megvilágosodott tudathoz

02. rész – „Gondolatok”

02-01 fejezet

Szabadság a hamis koncepcióktól

Mi mindannyian sok kérdésben támaszkodunk a fejünkbe vert otthoni nevelés közbeni tekintélyekre vagy a „bölcsességre”; félünk megingatni magunkban a bizalom érzését. Ha ti tagadjátok ezt a vádat, akkor legyetek türelemmel, nemsokára saját magatokat rajtakapjátok ezen.”

Eric Rogers

A fejezet tartalma:

02-01-01) A koncepciók és szerepük a NÉ megjelenésében.

02-01-02) A koncepciók megjelenésének forrásai.

02-01-03) Az egyértelmű és nemegyértelmű koncepciók.

02-01-04) A „láthatóan üres” és „dolgozó” egyértelmű koncepciók.

02-01-05) A szembeállítás és mechanikus helyettesítés gyakorlata.

02-01-06) Ellenkoncepció. Meghatározása és tipusai. A “jövőről” szóló koncepciók példái.

02-01-07) A koncepciók listájának összeállítása.

02-01-08) A koncepciók osztályzása a tartalmuk szerint.

02-01-09) Az erős és gyenge célok.

02-01-10) Az interpretációk osztályozása. A rokonokról szóló kérdés. A “kapcsolat” koncepciója.

02-01-11) A koncepciók kiválasztása. Példák.

02-01-12) A koncepciók megtekintése, érvek és ellenérvek.

02-01-13) A koncepciók egyenes ellenőrzésének ellenőrzése.

02-01-14) Az interpretációk ciklusos váltakozása.

02-01-15) Az “én” absztrakt koncepciója. A hiány felfogásának gyakorlata.

02-01-01) A NÉ eltávolításába kezdve, te észre veszed, hogy a leggyakrabban akkor jelennek meg, amikor az események nem úgy mennek, ahogy szeretnéd. A NÉ-t gondolatok kisérik, miszerint “ez így helyes”, „ez jó”, „másképp kell”, vagyis a te elképzeléseid arról, hogy „kell” hogy legyen, ellentmondásba lépnek avval, ahogy az van valójában, és a szokások, hogy NÉ-t érez, pontosan működésbe lépnek. A NÉ elleni erőfeszítés tökéletesítése közben, megerősítve az egyértelműséget, hogy te nem akarod ezeket érezni, abba akarod hagyni a megunt szokást, erősödve az örömteli vágyban, hogy átéld a megvilágosodott felfogást (MF), miközben elégedetséget szerezve az egyértelmű értelemtől, te a koncepciók kritikus vizsgálatának tanusított helyénvaló érdeklődöséhez jutsz.

A „koncepció” szavat használjuk a tudományban a feltételezések értelmének ellentmondás nélküli rendszere megjelöléséhez és a kisérleti adatok értelmezésében. A „koncepció” szó ennek a könyvnek a tartalmában abban az értelemben használatos, amelyik szerint a beszélt nyelvünkben jelenik meg – „mechanikusan átvett nézőpontok rendszere”.

„Mechanikusan” – vagyis vakon követve, esztelenül, a NÉ hatása alatt (például, önmagát kisebbrendűnek érzés, esetlenség, a hozzád negativ viszonytól való félelem, kizárástól való félelem, stb.), saját elmélkedésed nélkül, az okok saját keresése nélkül kisérleti adatok formájában. Vagyis hitelt kap valamilyen nyilatkozat, és tovább az ember úgy él, mintha az megrendíthetetlen igazság lenne.

A „nézőpontok rendszere” – ez azoknak az állandósult gondolatoknak a készlete, amelyek szokásból jelennek meg bizonyos körülmények között.

Például, ha a gyerek leesett és megütötte magát, akkor szokás szerint a következő gondolatok készlete merül fel: „a gyerek sír – fáj neki – meg kell vigasztalni”, a mi okot ad azt feltételezni, létezik a „a síró gyereket meg kell vigasztalni” koncepció. De idővel észreveheted, hogy a könnyekből és követelésekből egyre több lesz, vigasztalni is egyre gyakrabban kell, és ezután kétség alá vetheted ezt a koncepciót, elkezdel elmélkedni. Az elmélkédesek, megfigyelések eredményeként, melyeket az ebből következő feltételezések és kapott tapasztalatok segítségével, azt a következtetést vonod le, hogy a „vigasztalás” – a gyerek megtanítása az önsajnálatra. Végül is megváltoztathatod a viselkedésedet – nem hogy nem vigasztalod, hanem ellenkezőleg – nem figyelsz a gyerekre, amikor az erős NÉ-t érez, és ahogy csak a sírásában szünet lesz, figyelemmel és szimpátiával kiséred, ha van ilyen. Végül a gyerek megérti, hogy a szivettépő sírás és egyértelmű önsajnálat megvonja tőle a figyelmedet, és ösztönözve lesz, hogy felhagyjon a szokással, ami a NÉ-t műveli az adott helyzetben. És te eléred, hogy eltávolítod a koncepciót, megérzed a felfogás egyértelműségét, és már csak el kell érned a NÉ tökéletes eltávolítását, melyek szokásosan felmerülnek akkor, amikor a gyerek sírással akarja kivívni a figyelmedet.

02-01-02) Te koncepciókat szerzel különböző forrásokból. Például, ha édesanyád ebéd közben meglát egy csótányt, őrült hangon felkiált és undorral és félelemmel kiviszi azt a vécébe, akkor te, még gyerekként, átveszel és betáplálol mindent, átveszed ezt a csótányokhoz való viszonyt is, miután könnyedén elfogadod a koncepciót: „ a csótányok – iszonyatosak”. Ez egyik „érzelmi” útja a koncepciók átadásának.

A másik út – a „tekintély”. Ha valaki „tiszteletbenlévő” vagy „idősebb” vagy „okos” fontoskodóan közli, hogy ezt és ezt nem kellene tenned, akkor vakon hiszel ebben az állításban, hisz az ilyen „okos” és „tiszteletben lévő” ember nem beszélhet butaságokat.

A harmadik út – az utánzás. Ha te emberek társaságába kerülsz, el kezded átvenni a koncepcióikat, ha azt akarod, hogy elfogadjanak, ne közösítsenek ki.

Külön ki szeretném emelni a fájdalmat és a vele összefüggésben lévő félelmet, ami szintén a koncepciók átvételének útja. Ha a gyerek leesett, megütötte magát és megijedt, akkor a szívfájdalmas nagymama nyomása alatt ilyenkor könnyedén átveszi a koncepciót, miszerint „a gyors futás – veszélyes és rossz, és a nyugodt ülés – ez jó és biztonságos”.

Az ötödik út egy olyan hibán alapszik, amelyik szerint egy bizonyos komplex tényezőre úgy tekintesz, mint ami teljes és befejezett. Amikor azt mondod, hogy „a Marson nincs élet”, eleinte úgy értelmezed, hogy ez a feltételezés azokon a tényeken alapszanak, melyek most ismertek, és hogy a jövőben felfedezhetnek bármit – az lehetetlen és előreláthatatlan, de idővel felmerül a szilárd meggyőződés abban, hogy a Marson nincs élet.

A hatodik út – a tisztán logikus hiba, vagyis a kezdetleges feltételezés hiánya vagy helytelensége , vagy a tompaság, vagyia az a gondolat specifikus innerciója, amelyet az erős NÉ váltanak ki.

A hetedik a önmagadat fontosnak érzésen alapszik. Mondani valamit fontoskodó tónusban, „a dolog tudásával” – annyit jelent, hogy felemeled a tekintélyed a feleséged, barátod, munkatársad szemében, és ezután már semmi se marad, mint hogy kiállni a nézőpontod mellett a végsőkig, bármilyen abszurd is legyen az, pszichikai nyomás segítségével („na mi, mi nem érthető számodra?”), akarva összekeverve a kérdéseket, vagy is az értelmetlenség szándékos művelése.

A nyolcadik – más koncepciók, melyeket a kényszerített mechanikus vágyak szüleményei. Ha az apád úgy gondolja, hogy a lánya „köteles” közölni – hol marad éjszakára, kivel fekszik le, stb., akkor amikor elmégysz és nem közölsz semmit, ő az aggodalom,agresszió fellángolását érzi, kényszeríteni akar az ő kívánságai követésére és el kezd különböző rémtörténeteket találni ki, és minnél rémísztőbb lesz ez a butaság, amit kitalált, annál nagyobb a valószínüsége, hogy ez rád hatással legyen. Így ő erőfeszítéseket tesz az új koncepciók megszületésére önmagában, és próbálja átadni neked, hogy tégedet megint irányítani, börtönbe tartani lehessen.

A kilencedik – az egyik legelterjedtebb – az őszinteség hiánya az elmélkedéseidben. Te kiszorítod az érveket, nem fejezed be az érvelésedet, előre látva , hogy a végeredményt ellentmondásban lesz a te meggyőződéssel, vagy lusta lehetsz alaposan megfigyelni a koncepciód szűk helyeit. Az ilyen „elmélkedésekre” jellemző, hogy a „szemmellátható, hogy...”, „köztudott, hogy...” jellemző részeket tartalmazza (eközben, természetesen, nincs semmilyen konkrét utalás a tudósok bejelentésére, összehasonlításra mások véleményével), stb.

02-01-03) Az emberek nagyon ritkán gondolkodnak, mivel nem a „gondolkodás” szó alatt értelmezik az elmélkedés folyamatát, az érvek összehasonlítását és fizsgálását, stb., hanem a koncepciók zsonglőrözésének folyamatát.

A koncepciók két nagy csoportra oszltódnak. Az egyik – ezek a nyilvánvaló koncepciók, vagyis az olyanak, amelyeket az ember önállóan alakítodtt ki, amelyeket egyedül előremozdít. Tele lehet olvasni a fejed könyvekkel a káposzta hasznosságáról, ihletet kapva az olvasotakkal és győzködve evvel a háziakat.

Képzeljünk el egy másik szituációt: kérdezd meg az embert – lehetséges-e a NÉ megszüntetése, és ő természetesen azt mondja, hogy „nem”, de ez nem jelenti, hogy ő valamikor elgondolkodott ezen, megvizsgálta valakinek az érvelését vagy tanulságát, vagy egyedül próbált erőfeszítéseket tenni. Neki az ilyen gondolatok még eszébe se jutottak, és addig, míg fel nem tették neki ezt a kérdést, nem is tudta, hogy ezt fogja válaszolni. És ha azt ajánlanának, hogy sorolja fel világosan a saját elképzeléseit a világról, akkor ez a koncepció meg se jelenne a listáján. Az ilyen koncepciókat én nemnyilvánvalóaknak nevezem. Tekintetlenül arra, hogy nemnyilvánvalóak, meghatározzák az ember viselkedését nem kevesebb merevséggel, mint a nyilvánvalók. Ha azt az embert, aki osztja a nemnyilvánvaló koncepciókat „megszüntetni a NÉ tapasztalását lehetetlen” nézetét meggyőzik az elmélkedésre, akkor nagyon különböző következményeket vonhat le – „nem lehet megszüntetni”, „lehet, hogy lehetséges megszüntetni”, „nem tudom, nem próbáltam”, „meg kell gondolni”, „miért is ne”, stb., de közben úgy viselkedik, mintha teljesen és vitathatatlanul elfogadja a NÉ megszüntetése lehetetlenségéről szóló koncepciót.

Ha az ember megszegi a törvényt, mert nem ismeri azt, a felelőség akkor is viseli, ugyan úgy az emberek a sajá koncepvióinak a következményeit viselik, tekintetlenül arra, hogy lehetséges nem is tudnak a létezésükről.

Még egy példa a nemnyilvánvaló koncepcióra: „én nem érem el a megvilágosodást életem végéig sem”. Letagadni ezt a gyakorlatban lehetetlen. Kétséges, hogy ez a koncepció látható nyugalmatlanságot vált ki, mivel valami nagyon távolival operál – az élet végével, és valami nagyon határozatlannal – „a megvilágosodással”. Semmilyen észrevehető párbeszéd nem lesz tőle – a belső hangos párbeszéd le van foglalva valami hétköznapibb dologgal. Ha valaki kimondja ezt a gondolatot, te akár nem is érthetsz egyet ezzel (attól függ, hogy milyen kedved van), vagy meghatározatlan viszonyban maradsz, de ettől függetlenül a koncepció létezni fog és elnyomja a törekvésedet. A tudatosulás, hogy létezik ez a koncepció, spontán módon is megjelenhet – a NÉ eltávolításának erőfeszítésétől, a megvilágosodott felfogás világrajöttétől, a belső párbeszéd felügyeletétől, a beszélgetéstől a gyakorlókkal, stb. és csak ezután érzed meg azt a terhet, amelyikkel elnyomott téged, és képes leszel erőfeszítéseket tenni, hogy eldobd azokat.

A nyilvánvaló koncepciót azonnal tanulmányozhatod, miközben a nemnyilvánvalót elébb fel kell fedezni, ami nem egyszerű feladat, és a felfedezés után egyértelművé alakítani, hogy a tanulmányozás tárgyává tegyed.

Ahhoz, hogy felfedezd a nemnyilvánvaló koncepciókat, használj írásbeli rögzítést és a belső beszélgetés tanulmányozását akkor, amikor megjelenik a NÉ, húzódik a NA vagy NEÁ. Bármelyik koncepció – nyilvánvaló vagy nemnyilvánvaló – a belső párbeszéd (BP) része, vagyis gyorsan végigfutó gondolatok sorozata. A belső párbeszéd több rétegből áll (erről részletesebben a következő fejezetek szólnak). A hangos belső párbeszéd a magadban teljesen kimondott szavakból áll, és az ilyen gondolat egy vagy több másodpercig tart. A vak belső párbeszéd szófoszlányokból és képfoszlányokból áll, melyek 1/30 másodpercig tart, és a gondolat, amelyik az ilyen foszlányok láncából áll, nagyon rövid lehet – például a másodperc harmad része, így hát az ehhez hasonló gondolatok „elkapása” és rögzítése nagy figyelmességet, a NÉ eltávolításának nagy sebességét igényli.

Az ilyen gyakorlatot én „a nemnyilvánvaló koncepciókkal való gyors munkának” nevezem.

A másik módszer – a rezonáns gondolatok keresése. A NA-t vagy NEÁ-t érezve, én nem távolítom el azonnal, hanem folytatom és különböző témákat váltakoztatok, fel teszem magamnak a kérdést: “mi nyugtalanít, nyomaszt engem? A vasaló maradt bekapcsolva? Nem. Éhes a gyerek? Nem... A munkahelyemen van kellemetlenség? Nem...” Én azokat a gondolatokat keresem, amelyektől a rezonancia jelensége merül fel – megtörténik a NA intenziv fellángolása, megjelennek a NÉ. Ez azt jelenti, hogy meg van a nemnyilvánvaló koncepciók megkeresésének iránya. Minnél pontosabban húzom meg a kört, annál nagyobb a spontán világosság megjelenésének valószínűsége. Minnél gyakrabban foglalkozok ilyen gyakorlattal, annál tökéletesebb a jártasságom.

A harmadik módszer a nemnyilvánvaló koncepciók területének keresése – „a rezonáns modellezés”. A gondolatodban változtasd meg a valós helyzetet és figyeld meg – megerősödik a NA, gyengül vagy változatlan marad. Például, képzeld el, hogy megemelték a fizetésedet, és utána – hogy csökkentették. Azután képzeld el, hogy a gyermeked jobban kezdett tanulni, azután – hogy rosszabbul. És így tovább. Minden alkalommal te a NA némely gyengülését vagy erősödését fogod megfigyelni, de valamely téma különösen erősen fog rezonálni – ami azt jelenti, hogy itt van a kutya elásva.

Gyakran a koncepciók keresése egész fürtökben jeleníti meg azokat. Például: vendégek vannak nálad, teáztok, nyugtalanság merül fel. Megvizsgálva a belső párbeszéd foszlányait, te megérted, hogy attól félsz, nehogy a gyereked csámcsogni kezdjen a vendékek előtt. Innen kifolyólag – az első koncepció: „ csámcsogni – illetlenség, nem jó”. Folytatod az ásatást: „ de miért éppen én félek, hiszen nem én csámcsogok?...mert ez az én gyermekem”. Innen jön a második koncepció: „én felelős vagyok a gyermekem viselkedéséért”. Világossá válik, hogy a koncepciók egész tömörülésekben jelennek meg és alátámasztják egymást. Hogy világossá váljon előtted, szét kell választani őket és mindegyik kérdéssel külön kell foglalkoznod.

02-01-04) Megvizsgáljuk a nyilvánvaló koncepciók két típusát.Az első koncepciók a közvetlen megvizsgálása közben azonnal alaptalannak minősülnek. Nevezzük őket „szembetűnően üreseknek”. A második koncepció megvizsgálása nem vezet azonnal az egyértelműségre, szükséges az analizis, az érvek, ellenérvek, ellen-ellenérvek, stb. megvizsgálása.Nevezzük ezeket a koncepciókat „dolgozókká”.

A nyilvánvaló koncepcióktól való megszabadulás csak úgy tűnik, hogy nagyon könnyű, de ez nem így van. Hisz tekintetlenül arra, hogy szembetűnő számodra a biztonságosságuk, ez az érzés jelen van, és az oka is megvan. Az oka lehet valamelyike a feljebb felsoroltaknak, azon kívül – az inerció, szokás. Még a legártalmatlanabb szokás eltávolítása is következetséget és örömteli vágyat igényel, főleg ha ezt a szokást egy másik támasztja alá – például a NÉ tapasztalásának szokása az adott helyzetben. Például, gyerekkorodban te nem szépnek számítottad magadat. Mikor meggyőződtél a véleményed hibásságáról és megértetted, hogy az egyik számára – szépség, a másiknak – közömbös vagy, akkor is inercióból ugyan azokat a NÉ érezted, mikor fiúkkal ismerkedtél, és a nyilvánvaló koncepció nemnyilvánvalóvá vált és továbbra is a NÉ indítófoggantyúja maradt.

02-01-05) Az hamis koncepciók létezésének(vagy a következtetések levonása a majdnem szemmeláthatóan hamissá minősítés felé) inerciója leküzdése érdekében azt tanácsolom, hogy használd az egymással szembeállítás módszerét. Kialakítom azt a gondolatot, amelyik megcáfolja az adott koncepciót, vagyis kialakítom az ellenkoncepciót, miután teljesítem a formális gyakorlatot (lásd később a megfelelő fejezetben) – naponta százszor felteszem magamnak a kérdést – számomra mi a helyes? – a koncepció vagy az ellenkoncepció? Az „én nem szép vagyok” gondolat, vagy a „valakinek tetszek, valakinek nem” gondolat? Végül az ilyen gyakorlat, melyet a felmerülő NÉ tökéletes eltávolítása kisér, a kitűzött eredményhez vezet – a szemmel látható hamis koncepció hatása a viselkedésemre fokozatosan enyhül, míg meg nem szűnik meg egészen.

A másik megközelítés a mechanikus helyettesítés (MH) gyakorlata. Ez hatásos azokkal a szemmellátható hamis koncepciókkal szemben, amelyek erővel voltak belédnyomva – durva pszichikai nyomással. Édesanyád lóg feletted és azt ordítja: „Fogsz te csöndben ülni???!!!!”, vagy ellenkezőleg – salnálkozva néz, majdnem sír: „miért hozol rám szégyent...” Te összeszorulsz és „megérted” – csöndben ülni – jó, játszani – rossz.

A mechanikus helyettesítés gyakorlata abból áll, hogy te fennhangon kimondod többször is az ellenkoncepciót – például, egy órán keresztül, minden nap egy óráig. Ez a koncepció jelentős gyengüléséhez vezet, beékelődik, kiszorítva az előző éket.

Ez a gyakorlat szintén lehetőséget ad még ahhoz is, hogy a működő koncepciókat végleg eltávolítsd, amikor azok a szemmellátható hamis vagy a hamishoz hasonló minősítést kapják.

A „segíteni kell az embereknek” koncepcióra ellenkoncepció lesz a „én azoknak akarok segíteni, akiknek szeretnék, akik számomra szimpatikusok”, de gyakran lehet kialakítani ellenkoncepciót tagadószó segítségével: „ha ő lefekszik mással, akkor ez azt jelenti, hogy nem táplál hozzám gyengédséget” – „ha ő lefekszik mással, ez nem jelenti azt, hogy nem táplál hozzám gyengédséget”.

Az ilyen gyakorlatot ötvözni lehet más tevékenységgel, ettől nem nagyon veszít a hatásosságából.

Életünk folyamán mi ismételgettük az adott koncepciót – fennhangon vagy magunkban - több százszor vagy ezerszer, de a vak hatás sokkal kissebb, mint hatás, amit az örömteli vágy hatására van választva, ezért csak néhény ezer ismétlése az ellenkoncepciónak eredményhez vezet, mechanikusan helyettesítve a szemmelláthatóan hamis koncepciót. Az ellenkoncepció nem áll a koncepció helyébe és nem válik magától akadállyá, mivel hogy te nem vakon használod, hanem a teljesen világos cél vezérel – kiszorítani az idegen mechanizmust.

Lehet ezt a gyakorlatot más gyakorlókkal is végezni – először az ellenkoncepciót fennhangon kimondja az egyik, aztán a másik, és még nagyon odafigyelni sem szükséges.

02-01-06) Meghatározzuk az ellenkoncepció fogalmát. Az ellenkoncepció – ez olyan fogalom, ami:

a) a megfigyelendő koncepcióval értelmileg ellentmond,

b) rezonanciát vált ki a megvilágosodott tudattal (MT),

c) most nekem megalapozottabbnak, hitelesebbnek tűnik,mint a koncepció.

Az absztrakt koncepciók ellenkoncepcióinak (meghatározásait nézd lejjebb) nem feltétlenül viselik a c) tulajdonságokat, mivel a meghatározásukban nem lehet őket megalapozni, sem letagadni. Például, összeállíthatok egy ilyen koncepciót: „Nincs jövő, van csak a „itt-és-most”. Megalapozni ezt nem tudom, mivel a „jövő” szó nem tartalmazza a felfogások halmazát, és igy nem tudom azt mondani, hogy van, és hogy nincs se, hisz érthetetlen – miről van szó, de mivel ez a bejelentés az öröm kitörésével, az örömteli vágy megjelenésével, a különböző igáktól való megszabadulással, melyek a „jövő” gondolatával járnak, jár, ezt az ellenkoncepciót művelni kivánod.

Nem-e önámítás az ellenkoncepció használata? Megmutatom, hogy ez nem így van. A kezdetleges koncepció, melyszerint „van jövő”, nem más, mint semmitmondó szavak halmaza, amennyiben vannak gondolataid, melyek magukba foglalják a „jövő” szót, vannak érzések,melyeket a „jövő” szó gondolatától merülnek fel, de nincs semmilyen önálló felfogás, amelyet te a „jövő” szó felfogásának nevezel. Bármelyik felfogás itt-és-most létezik. Igy hát választásod van – vagy azokat a gondolatokat támasztod alá, melyek szokás szerint a NÉ-t jelenítik meg, vagy azokat, amelyek ellentmondanak az előzőkkel, melyektől a NÉ nem jelenik meg. Emellett az első és a második koncepció absztrakt, vagyis semmit se jelentő meghatározás. Végül is, a vágy megjelenése, hogy fenntartsd a gondolat-2-t, s miután a gondolat-1 negativ hatása a nullával válik egyenlővé, mindkettőről könnyedén lemondok, mivel világosan számot adok magamnak arról, hogy a „jövő” szó nem jelent semmilyen konkrét felfogást. Vagyis én nem kezdek „hinni” az ellenkoncepcióba, hanem hatásos eszközként használom fel. Amikor meglétesíted a koncepció-ellenkoncepció párost, akkor megszabadulsz a rádkötött autómatizmustól, és a házi koncepciók esetében hiteles tapasztalatot kaphatsz, miután megalapozottabban fogsz hajlani egyik vagy másik nézőpontra, vagy mindkettő eldobására.

Ha a mérleg egyik felén az a koncepció van, amelyet én tettem oda meggondolatlan állapotban, mechanikusan átvéve, akkor kezdetnek ellensúlyozni szeretném ellenkoncepcióval, azután tanulmányozni mindkettőt az előitéletek és NÉ nélküli szabadság állapotában.

Némely kifejezések, melyek magukba foglalják azokat a szavakat, amelyek semmi konkrétat nem jelentenek számomra, rezonálnak a megvilágosodott felfogással (vagyis a megvilágosodott tudat fellángolása történik), ezért taktikai meggyőződésből egy bizonyos időre megtartom a lexikonomban.

Még a szellő könnyed legyintése is megtörheti a gigantikus fát, mely meghajol a saját saját súlya alatt. A koncepció évekig mondhat ellent az épp tudattal és az örömteli vágyakkal, de egyszer csak összeomlik szinte önmagától. Te 30 évig élhetsz és beszélgethetsz a rokonaiddal, mert „így kell”, „így szokás”, és nem azokkal, akikkel örömmel akarnád. 30 évig köszönhetsz a szomszédaidnak, fenntartva a beszélgetést az időjárásról és munkáról, mert „kellemetlen nemet mondani”. És egyszer csak megmérgezve ettől a hazugságtól, az örökös félelemtől a negativ hozzállástól annyira egyértelművé válik, a krizis annyira megérik, hogy elég lesz csak mellesleg hallani az ellenkoncepcióról, és a gyulladás az egyértelműségbe fakad ki: „de hiszen másképp is lehet élni!”. A megduzzadt lavina kitörik.

Más koncepciókon kitartóan kell dolgozni, mielőtt azok leválnának, de ez a munka - nem a jövőbeli kisértetszerű jólétért van, itt az eredményeket azonnal megkapod, most azonnal, ahogy csak eléred a egyértelműség viszonylagos növekedését. Minden egyes mechanikus helyettesítés része után, minden”érte” és „ellene” érv vizsgálása után egyértelműség folyik be, evvel rezonálnak más megvilágosodott felfogások, és lépésenként haladsz az örömteli vágyak irányába – a NÉ-től és tompaságtól való megszabaduláshoz, a megvilágosodott felfogás műveléséhez és fejlesztéséhez.

02-01-07) A koncepció jelenléte közben elért egyértelműség már egy perc múlva eltűnhet, és a koncepció újra elúszik a közvetettek közé – te egyszerüen megfeledkezel a feltárásodról. Erről egyszerű meggyőződni - próbáld meg most azonnal felsorolni az összes koncepciót, amit magadban felfedeztél, és jobbik esetben egy kicsi töredéke eszedbe jut. Ez jelenti azt, hogy azok a koncepciók, amelyek ebben a pillanatban nem jutottak eszedbe, ellenőrzésen, megfigyelésen kivül vannak, és lehet hogy pont most vannak rád hatással előző erejükkel.

Egyérlelműséget kapva, te a számodra szokatlan állapotba kerülsz, melyben te nem szoktál meg lenni, ezért kezdel gyorsan (néha pár másodperc alatt) visszacsúszni az előző állapotba, ahol nem volt egyértelműség. Gyakran egyazon felfedezésre többször jutsz, mielőtt az egyértelműség folyamatossá válik, ezért azt ajánlom, hogy állíts össze listát a saját koncepcióidból és bővítsd azt a megjelenő újakkal. Ez megkönnyíti nem csak a koncepciók analizálását, hanem a koncepciók rezonanciájának keresését, mely a folyamatban lévő NA-ért felelős – veszed a listát és végigmégysz rajta pontonként.

A mechanikus elmélkedés folyamata esetében nem történik meg a MF-egyértelműségének felmerülése, és ha egyszer valamilyen következtetésre jutottál, akkor a következő alkalommal egyszerűen megismétled azt, miközben a MF-egyértelműségét újként éled át, még ha az az általad már ismert kifejezéssel írható le.

A hétköznapi emberek soha nem érik el az egyértelműséget, hanem csak az egyik koncepciót lecserélik a másikra – elébb egyben hisznek, azután pedig másba. Olyan embert találni, aki már elérte az egyértelműséget, nem pedig következtetéseket vont le a logika szabályai által, pont olyan bonyolult, mint olyan valakit találni, akinek tapasztalata van a NÉ eltávolításában, és nem annak kiszorításában más érzelmek által.

02-01-08) Most kiválogatjuk a koncepciókat tartalmuk szerint. Különböző tipusú koncepciók különböző erővel, állhatatossággal, fokozattal és minőséggel az általános koncepciós koglomerátus integrációjában rendelkezik, és gyakran célszerűvé válik különböző típusokhoz különböző megközelítés használata, többek között értelmük szerint, és ez érdekes és hatásos folyamat.

Két nagy osztály van – ez az „absztakt” és „kevert” koncepciók.

Az absztrakt koncepciók – ez azon állítás, melynek szavaiban nincsenek konkrét felfogások értelme, vagyis értelmük egyáltalán nem egyértelmű. Például: „A világ örök”. Neked fogalmad sincs, mi az az „örök”és mi az a „világ” – neked nincsenek olyan konkrét felfogásaid halmaza, melyek ezeket a szavakat jelentenének. Vagy a koncepció „Én – ember vagyok”. Nem érthető – se az, hogy mi az az „én”, se az, mi az az „ember”, de természetesen mindenki meg van győződve, hogy ő –ember. Még egy példa: van változás, van változatlan, van a kezdet, van a vég, van a megvilágosodás, van a szürkeség, van az alany, van a tárgy, van élő, van halott, van egyik, van másik, van létezés, van nem-létezés, van a tudatos, van a tudatlan, van aktiv, van passziv, van az én, van a te, van az egész, van a rész, van a múlt, van a jelen, van a jövő.

A kevert koncepció – ez azon állítás, melyben az értelmetlen szavak, mint az „örökkévalóság”, „rendesség”, „kozmikus rend”, „igazságosság”, „isten” keverednek azokkal a fogalmakkal, melyek eléggé konkrét felfogásokat jelentenek, ami tiltásokat és motivációkat tartalmaznak, mint például a „szégyen”, „nem szabad”, „csináld”, „köteles vagy”, stb. Például – „az igazságosság azt kívánja, hogy én ezt csináljam”. Mi az az „igazságosság” – senki se érti, és mi az az „ezt csináljam” – érthető. Vagy „rossznak lenni – szégyen”. Mi az a „rossznak lenni” – értheltlen, és mi az a „szégyen” – érthető. Az emberek szó szerint rothasztják magukat a hatalmas mennyiségű keveredett koncepcióval. A keveredett koncepciók gyilkos hatással vannak a megvilágosodott felfogás (és egyuttal az örömteli vágyak) megélésére, mivel kegyetlenül reglamentálják az életedet, de ennek a reglamentálásnak érteleme érthetetlen. Képzeld el a bűnügyi törvénykönyvben a „rossz természet” cikkelyt bármilyen magyarázat nélkül. Vagy az „isteni tervek nem követése” cikkelyt. Milyen káosz következne be, ha a törvényhozó hatalom ezeknek a cikkelyeknek alapján ítélkezne, és a végrehajtó hatalom teljes mértékbe végerehajtaná a bírósági itéleteket? A te hétköznapi életedben ugyan így történik. A törvényhozó (koncepció) azt mondja: „mezítelennek lenni szégyen”, a végrehajtó (a mechanikus vágy) azt parancsolja: „felöltözni azonnal”, a felügyelő (a szégyen, félelem, megitélés, stb. érzése) azt felügyelik, hogy vitathatatlanul teljesítsd a parancsot. Eredményként – borzasztó káosz, a NÉ felhalmozódása, az örömteli vágyak hiánya, és, következésképpen, a változások elmaradása, melyek az általad kívánt állapothoz vezetnének.

A további koncepcióegységek a képzeleterődtől függenek. Például a keveredett koncepciókat fel lehet osztani:

*) Háztartási koncepciók

*) Koncepciók a gyakorlatról

*) Közösségi koncepciók

*) Alapvető koncepciók

*) Mechanikus preferencia

*) Gondterheltség

*) Értékelés

*) Mechanikus célok

*) Mechanikus értékelés

*) Mechanikus értelmezés

A háztartási koncepciók – az az állítás, mely reglamentálja az életet nálad otthon. „A fehérneműnek a szekrényben tisztának kell lennie”, „korán reggel kell ébredni és nem későig heverészni”, „feltétlenül dolgozni kell és több pénz keresni”, „tisztelni kell az öregeket”, „a pénzzel takarékosan kell bánni”, „ a holmikra vigyázni kell”, „az életedben világos célnak kell lennie és arra törekedni”, és így tovább. Minden házartási koncepciót meghatározza a „kell” vagy „nem szabad”, „nem jó”, stb. egyértelmű vagy leplezett kivitelben. Mi az a „kell”, „nem kell”, „jó” és „nem jó”, miért ezt nem szabad, és azt igen – ismeretlen, és senki különösebben nem gondolkozik el ezen.

Hasonlóan a háztartási koncepciókhoz meg lehet formálni a koncepciókat mág az én gyakorlatomból: „el kell távolítani a NÉ-t”, „rossz konceptuálisnak lenni”, stb. Az egyenes út gyakorlata – ez erőfeszítés az ÖRÖMTELI vágyak valóraváltására, vagyis lelkesedéssel, megérzéssel és más MF-kal kisérve, avval a feltétellel, hogy ezek a vágyak a következő két osztály egyikéhez tartoznak: 1) a szürkeség eltávolítása (NÉ, koncepciók, mechanikus vagyis örömmentes vágyak, kellemetlen érzések, a felfogás mechanikus szétválasztása), 2) a MF világrahozatala (lásd a listát „A gyakorlat hatásosságának stratégiája” fejezetben). Én bármelyik esetben azt tanácsolom, hogy kövesd az örömteli vágyakat, de ha ezek nem tartoznak ehhez a két osztályhoz, akkor ez nem az egyenes út gyakorlataként lesz meghatározva, ezt célszerű bármilyen más szóval illetni, például „megelőző szakaszokként”.

A közösségi koncepciók szabályozzák az ember viselkedését a társadalomban, a más emberekkel való kölcsönös viszonyát vagy a közösségi intézménnyekkel való viszonyt – az anyakönyvi hivatal, üzlet, rendőrség, munkatársak a munkahelyen, stb.

A hatásos munka érdekében a koncepciókkal célszerű kijelölni és összeírni azoknak a listáját, melyek különösen súlyos konceptuális megbetegedések, és a melyek annyira mélyen beleették magukat az emberbe, hogy még a legegyszerűbb ráutalások, nem beszélve azok előitélet nélküli megfigyelésről és eltávolításról, végtelenül nehéz feledat az a felmerülő egyértelmű NÉ egész spektruma miatt – mint széttépők, úgy összenyomók egyaránt. Ezeket a koncepciókat „alapvetőeknek” nevezen. A velük összekapcsolódó NÉ hatalmas mennyisége miatt, a gyakorló még észre se veszi az ilyen koncepciókat! Így hát célszerű más gyakorlókhoz fordulni, hogy azok „áthajtsanak” az ismert és alapvető koncepciók spektrumán, megfigyelve a te reakciódat. A feladatot megkönnyíti az, hogy minden időnek, minden kultúrának megvannak a saját tipikus alapvető koncepciói.

A mechanikus preferencia – gondolatok gyűjteménye a „jó lenne, ha ez így lenne” témára. Te szabályszerűen nem gondolkodol el – miért lenne ez jó, hanem a szokott rendszer szerint cselekszel, nem analizálsz – mit kaptál a múltkori esetekben, mi számított neked „jónak”. A nemmechanikus preferencia – ez azon állítás, melyek a számításon alapozódnak: „az ilyen körülmények erejétől és az ilyen általam ismert törvényszerűség szerint , hogy az ilyen események nagy valószínőséggel a kivánt végkifejlődéshez vezetnek”.

A gondterheltség – a mechanikus preferencia személyes esete – gondolatok gyűjteménye a „milyen szörnyű lesz, ha így lesz”, “ne adj isten, hogy megtörténjen” témára. Őket a hasonló nevezetű NÉ kiséri. Emellett te nem analizálod a változást, mely azután történt, ami korábban veled történt, az amitől te féltél. De ha összeírni ezenek a szituációknak a listáját, könnyen észre lehet venni, hogy gyakran az ilyen eseményektől úgy megváltozott az életed, hogy végül azt gondoltad, hogy „milyen jó, hogy minden így történt”.

Értékelés – ez a felfogások némely csoportjának leírása valamilyen skála szerint. A mechanikus értékelés akkor merül fel, mikor az általad választott skála vagy abszurd, vagyis nem a te gyakorlatodnak analizisén épül, átvéve általad mechanikusan, vagy egyáltalán nincs jelen, és az értékelés a szokás által alakul ki vagy a NÉ fenntartásán alapszik. Ha az értékelés az örömteli vágy által és az egyértelmű elmélkedés által alakul ki, akkor nem válik kemény táblává, mely a felfogások csoprtjára van függesztve, és bármely pillanatban el lehet távolítani, ami az értelmezések teljességét rugalmassá teszi és szabad teret hagy neked a felfogások mechanikus szétválasztásának leküzdésére.

Mechanikus célok – a gondolatok gyűjteménye az “én el kell hogy érjem ezt”, “el kell érni ezt” témákra. Emellett te nem analizálod a változást, melyek az előző mechanikus célok után valósultak meg. Ha elvégezni ezt az analizist, könnyen észreveszed, hogy túlságosan gyakran az eredmény csalódást okozott, hogy nem azt kaptad, amire számítottál. A nem mechanikus célok – a gondolatok, melyek “én meg akarom valósítani az ilyen örömteli vágyat”-hoz hasonlóak. Ne téveszd össze a gondolatokat a vágyakkal! Van a vágy, hogy “sétálni menjek”, és van a gondola, hogy “akarok sétálni menni”. Az örömteli vágyak (vagyis a nem mechanikus vágyak) elérésének megvalósítása folyamata közben én követem a rezonancia jelenlétét ezen örömteli vágy és a vágyak között, amelyek a „vágyak megvalósításának eszközének” jelölök”.

Ezen kivül, a célok osztályához tartoznak a gondolatok is, amelyeket “közremöködő céloknak” nevezünk, melyek megfelelnek azoknak a vágyaknak, amelyeket mi “eszközöknek” nevezünk. Ha arra vágyol, hogy megegyél egy rántottát, vagyis van a cél-gondolat “készíteni akarok egy rántottát” is, és van a közreműködő cél-gondolat is “(a körülmények ereje által )melyekhez tartozik az örömteli vágy is, a főzőlap jelenléte is, stb.) és valamifajta ismert törvényszerűség van) szükséges a főzőlap csatolása”. A keveredés ebben a kérdésben azért van, mert a mi nyelvünkben a “cél” szót mind a a gondolatok, mind a vágyak meghatározására használjuk. Eltávolítva ezt a keveredést, eljutni az egyértelműséghez már könnyedén.

A mechanikus értékelés – a gondolatok gyűjteménye az „ő nem kellett, hogy ezt tegye”, „jó ember” témára. A nem mechanikus értékelés – gondolatok a „a megjelenéssükkel kapcsolatban okom van feltételezni, hogy ezt és ezt érezte”-hez, „mivel ő így mutatkozik, én a cselekedetét ilyennek minősítem”-hez hasonló.

A mechanikus értelmezés a véletlenszerű átszedésen alapozódik, vagy a mechanikus szokásokon, vagy a NÉ által, de nem támaszkodnak az elmélkedésre. Például, ha te bementél és elkiáltottad magad, bennem felmerülhet a sértetség, és kiválasztom azt az értelmezést, amely alátámasztja azt: „ő egyszerűen szemtelen”. De ha én józanul gondolkodó ember vagyok, akkor megértem, hogy az értelmezéseknek egész sora lehetséges - te valamilyen kisérletet végzel, vagy ez ilyen vicc, vagy te egyáltalán nem rám kiabálsz, és így tovább. És az általam ismert törvényszerűségtől függően én végre valahára megállapítom – melyik állítás megalapozottabb. Azután feltehetem neked a kérdéseket, megfigyelhetem a viselkedésedet és korrektálhatom az értelmezésedet, ha ez megalapozottá válik.

02-01-09) Bevezetem az „erős célok” fogalmát – olyanokét, amelyek véleményed szerint boldogabbá tesznek – bevégezni a főiskolát, megházasodni, sikeres pályafutást érni el, megtanulni a japán nyelvet, megnövelni az izomzatodat, és így tovább. Ezeknek a céloknak a nem elérése kisérve van az önsajnálattal és a gondolatokkal „lásd, ha elértem volna – az lenne az igazi élet...”. Ezeknek a céloknak az elérése nem tesz, természetesen, senkit boldogabbá, amiben könnyű megbizonyosodni,ha azokra nézel, akik elérték céljukat, vagy akkár önmagadra nézel, és te újra görcsösen új célokat alakítasz ki, és azok újra és újra nem tesznek boldoggá, te ezeknek újra kimagyarázást és magyarázatot találsz ki, és ez így van mindaddig, ameddig az örömteli vágyak végleg el nem halnak, és te nem halsz meg velük együtt az öregségtől és elgyengüléstől.

Általában, az emberek erős célokat tűznek ki a csorda ösztön miatt, vagy a koncepciók, vagy NÉ, vagy a birtoklási ösztön által, a FÉÖ-re, a másokra való hatásra, a megelégedésre vágyva, anélkül, hogy törődni kellene avval, hogy tanulmányozd az életét annak, aki már elérte a céljait, hogy elgondolkozz – milyen eszköz álltal elért célok tesznek majd boldoggá. Az erős célok elérése közben az emberek szabályszerűen az ismert NÉ egész spektrumát tapasztalják.

Ha a te célaid a FÉÖ-n, a benyomást keltés vágyán alapszanak, akkor te lelkesedéssel tanulsz nyelveket, olvasol különböző könyveket, kezdel érteni különböző dolgokhoz, tanulsz deklamálni, elbűvölni, elbeszélni, enciklopédistává válni, képes vagy másokat tanítani, elragadni a tudásoddal és képességeddel, könyveket írni... és természetesen eközben te hatalmas mennyiségű NÉ-t érzel és életedet megint csak teljes elgyengülésben és kiürüléssel végzed be, a fejjel, amelyik tele van számokkal, tényekkel és feltevésekkel, és a szivvel, amely egyszerüen izommá válik az anatómia törvényei szerint, és az aggyal, amelyik ugyan azzá válik.

A ember, akit az örömteli vágyai vezetnek, szintén célokat tűz ki maga elé, de örömet és elégedést érez azon nyomban, az elérés folyamatának minden pillanatában – ez az örömteli vágyak tulajdonsága, mivel a célok nem elérése nem változtatja meg azt, hogy az életétől élvezetet kapjon.

Gyenge céloknak én azokat nevezem, amelyeket az emberek kitűznek maguk elé, hogy kábultakká váljanak, hogy elfeledjék a szürkeséget és unalmat – ezek amolyan iránypontok, melyeket az ürességbe függesztenek, hogy azt képzeljék, valamerre haladnak. Előttük lebeg a teljes üresség, de kinek van ereje ezt becsületesen bevallani? És akkor ők bedobják oda – az ismeretlen ürességbe – az amolyan iránypontot, az valahová beékelődik és ők odavonszolják magukat, hogy anesztézia szerű, kábító megkönnyebülést kapjanak az elérés folyamatától, váltakozva az unalom kinlasztó rohamával és az értelmetlen élettel, és végül néha megkapják az egyperces holt megnyugvást, mikor elérik céljaikat, és így tovább körbebolyonganak ebben a gödörben végtelenül. Például, nézed a tv műsort és látod – ma futballmérkőzés lesz, megnyugvást érzel,mert az estédre megvan a program – megvan a cél. Ezután felhivod a cimborádat és a házastársaddal elmégytek vendégségbe – isztok egy sört és beszélgettek mindenféléről, reggel várnak a teendők a munkahelyeden, és valószínű, itt nincs mire gondolni se – ez egészen érthető cél, és elaltat engem hétfőtől péntekig, és vasárnap moziba megyünk, de most megyek vacsorázni és elkövetkező időben szintén lesz elfoglaltságom. Ezek mind „gyenge” célok, de megszabadulni a rabságukból felettéb bonyolult. Én „gyengének” neveztem őket, mert nincs világos, hosszadalmas fellángolásuk – ők körbefognak ködként, de ez a köd holt fogásban tart. Az egyszerű ember mindennapi élet nem létezik gyenge célok nélkül. Nincs olyan idő, hogy ne lenne valamivel elfoglalva, és ha az ilyen idő megjelenik, akkor haladéktalanul gondterheltség, unalom merül fel, és ha sürgősen nem találsz magadnak elfoglaltságot, akkor a NÉ tűrhetetlen intenzivitásig növekszik. Utoljára mikor ültél csak egyszerűen vagy sétáltál vagy feküdtél mindenféle cél nélkül? Egyszerűen az eget nézegetve vagy sétáltál az erdőben megszabadulva minden gondolattól? A gyenge célok állandó felhalmozódása az életed halott, nyers kásává teszik.

Próbálj meg emberek között lenni, semmit se csinálva. A reakció haladéktalan és agressziv lesz – minden erejükkel azon lesznek, hogy újra visszaállítsanak a valamit csinálás pályájára, a nekik elérhető eszközöket választva – gúnyolódás, megitélés, meggyőzés, NH, egyenes erőszak. Senki se állhat meg, soha. Mindenkinek mókuskerékben kell forognia, mindenkinek kell, hogy problémái legyenek. Ez a társadalom, melyben élünk, íratlan törvénye. Senkit se engednek el a szöges kerítésen túlra csak úgy, méghozzá az egyik őr – a te sajád koncepciód és félelmed, hiszen ez nagyon félelmetes – őszintén bevallani, hogy minden célod – üresség, minden irány körbezárt, minden megtakarításod és sikered semmit se változtatnak azon, hogyan éled az adott pillanatban milyen – NÉ-t vagy MF-t érezve. A gyenge célok eltávolításának gyakorlata elébb sokkhatással jár, mint amilyet a narkós érez, mikor nem kapja meg az adagját, a NÉ erős fellángolásával, görcsös vágyakkal, de ennek az „elvonási tünetnek” a leküzdése után a teljesség, egyesség csodálatos MF-a merül fel. Az örömteli vágyak, az öröm és más MF, melyek a gyenge céloktól való megszabadulásból ébrednek, nem csak hogy nem ellenkeznek, hanem épp ellenkezőleg – rezonálnak evvel a céllal.

A mechanikus cselekedetek teljesen feltöltik az életet és szürkévé, értelmetlenné teszik, és ha ezt a körforgást nehéz is megszakítani, de nem lehetetlen, a kérdés csak az, hogy az örömteli vágyaid iránti erőfeszítései közé tartozik-e. Nézd meg az életedet az utóbbi időben és mond: hiszen te nem voltál valamivel elfoglalva? Hiszen a gondolataid nem hánykolódtak állandóan? Napi hány percet te szenvedsz attól, hogy nem vagy szabad a koncepcióktól, NÉ-től, mechanikus vágyaktól? Napi hány percben teszel erőfeszítést a megvilágosodott felfogás tapasztalására? Napi hány percet vagy elragadtatva a MF utáni vágy megoldhatatlanságával? És mindemellett te még reménykedel? Te elmélkedel a keresésről, igazságról és szeretetről? Hisz ez szemmellátható butaság. Még ahhoz is, hogy megtanuld az angol nyelvet, szükséges, hogy komolyan és tartósan odaadó légy. Miért feltételezik azt az emberek, hogy ahhoz, hogy megszabaduljanak a szürkeségtől és megtanulják átélni a MF-t, elég ha csak néha egy pohár sör mellett traccsoljanak erre a témára? Semmi se változik benned, ha te teljesen nem adod oda magad a keresésre, a saját gyakorlatodra – nap nap után, időről időre, percről percre. Nap mint nap te tv-t nézel, szeretkezel, padlót mosol fel, nagy fizetésről, fényes autóról és szép ruháról álmodozol, falánkozol, izmosítod magadat és edzed a inteligánciádat, folyamatosan tapasztalva a NÉ-t vagy PÉ-t, de hol van ebben a szürkeségtől való szabadság utáni, és a MF átélésére való törekvés? Te napi 10 órát dolgozol, hogy megkeresd a mindennapi kenyeredre valót, de kenyérért teszed-e? És nem e kristályra – csillárra – berendezésre – autóra – nyaralóra – a házastársad szeszélyére – barátaid irigységére? És ezután ugyan ez az ember szánalmas arckifejezéssel közli, hogy az igazság megfoghatatlan!

Az idő megyen, és az emberek évről évre megváltoztatják terveiket függetlenül attól, hogy elérik őket vagy sem. Ez a sorozat sohase ér véget. Sohase ér véget a meghatározatlan remény „valamikor magadnak élni”, de ez soha nem következik be magától, ehhez nem vezetnek el soha a mechanikus, örömtelen vágyak. Először is, a teendők soha se érnek véget. Másodszor, azokban a pillanatokban, amikor az ember beismeri a saját előző célainak értelmetlenségét, elfogja a borzalom, és görcsösen kezd újakat keresni. Harmadszor, amikor lehetőség nyílik legalább kis időre „magadnak élni”, kiderül, hogy az embereknek fogalmuk sincs – mi ez – magának élni, hiszen már nincsenek örömteli vágyaik! Akkor kitalálnak maguknak „hobbit” – elfoglaltságot, amelyik lehetőséget ad megérezni a birtoklási elégedetséget, vagy a másokra tett benyomás keltésére, és ez kétségtelenül új NÉ-hez, új mechanikus célokhoz vezet.

Én módszert kinálok, hogy kitörj ebből a zárt körből – eltávolítva a konceptuális akadályokat, követve az örömteli vágyakat, vagyis olyanokat, amelyeket megvilágosodott felfogás kisér – a szimpátiával, örömmel, szépérzékkel, titokzatossággal, céltudatosséggal, stb. Bármilyen cél, ami az örömteli vágytól elszakadva alakul ki, nem rezonál azokkal, és ugyan olyan NÉ-hez vezet. Változz át vadásszá – kövess, szaglász bármilyen, még legenyhébb, legkissebb örömteli vágyak után, valósítsd meg azokat, és akkor erősödni, mélyülni, tágulni kezdenek, kiszorítva a homályos felfogásokat, és vonzva a megvilágosogott felfogást. A konceptuális céloktól való szabadság kikötése – az előérzet, megrészegülés minden pillanata a titogzatosságától.

A helytől és időtől függetlenül emberek milliárdjai mennek egyazon úton: születés – felhalmozás – birtoklás – halál. A szabad idő terhelővé válik, hiszen ez a problémával való gyötrelmes szembesülést jelenti: „mivel foglalni le magam”, ezért mindenki görcsösen arra törekszik, hogy maximálisan sűrün lefoglalja az egész idejét. És ha az ember valamilyen időre cselekvényen kivül marad, akkor megérzi, hogy a körülötte lévő világ valahová előre halad, saját magát az útszélen érzi, beleugik az első adandó nyeregbe és utánuk vágtat. Így vágtatnak ők, és hol felemelkedik, hol leszáll a felvert porfelhő.

02-01-10) Az értelmezések közül még ki lehet emelni egy külön osztályt, a jelentőség, kapcsolat, célszerűség,stb. értelmezését – azok a körülmények, melyek a maguk sorában szét lehet osztani más emberek viselkedése értelme szerint, a „tárgyak viselkedésének” értelmezése szerint, a saját viselkedésed értelmezése szerint, stb.

Amikor megértem, hogy a jelenségek – csak jelenségek, és jelenségek nem „valaminek” és nem „azért”, akkor ez megkönnyíti a mechanikus érlemezésének eltávolítását. Némelyik ember komolyan feltételezik, hogy ha van csillag, akkor ez valakinek kell, és ha a növénynek levelei nőnek, akkor ez „azért” van, hogy klorofilt termeljenek. Ez – a mechanikus értelmezések szélsőséges alakja, de ebben nagyon sokan szenvednek. Azon felfogások, melyek az úgy nevezett „körbevevő világ jelenségének” az összegsége, egyszerűen csak léteznek, és nincs az „erkölcs” felfogása, se az „igazságosság” felfogása”, se az „értelem” felfogása, mivel hozzágondolni valamiben az „értelmet” egyet jelent a „cél” és „célszerűség” értelmezésének bevezetésével, ami színtiszta kitalációt jelent, mivel senkinek sincs olyan felfogása, mint a „célszerűség”. Ezt nagyon egyszerű elméletileg megérteni, de nagyon nehéz megszabadulni az „értelem”, „célszerűség”, „misztikus összefüggés”, „büntetés” és más ördögiességek keresésének beteges szokásaitól. A mi korunkat az ateizmus korának nevezik, ami, természetesen, egyértelműen nem igaz, mivel közvetlenül mindenki betegeskedik a primitív babonában, az „értelem”, „összefüggések”, „jelek”, „értékek” hozzágondolásban.

Megfigyeljük, például, az „összefüggést”. Ha a billentyűzeten megnyomsz egy billentyűt, akkor a képernyőn megjelenik egy betű. Éppen így értelmezik a józangondolkodású emberek, amikor azt mondják, hogy a billentyűre kettintás és a betű megjelenése között „összefüggés van”, de mivel az „összefüggés” szó a hétköznapi nyelven még valami anyagiast is jelent – egy kötél, lánc, akkor egy kevert értelmezés merül fel (éppen ezért én célszerűnek tartom az adott szövegben az „összefüggés” szó használatát, és ajánlom ezt más szóval helyettesíteni), és végül is az emberek hinni kezdenek abban, hogy van valamilyen olyan „összefüggés” a billentyűre kattintás és a betű megjelenése között, ami valami anyagi, valamely konkrét felfogások gyűjteménye, miközben semmilyen hasonló felfogás nincs, és az „összefüggés” szó annyi jelentőséget kap, amennyit adnak neki, és pedig, hogy „a billentyűre kattintok” felfogása után a „megjelenik a betű” felfogás következik. Amikor ez az értelmezés hiányzik(és ez mindenkinél hiányzik), kezdenek bőségesen növekedni más értelmezések is – a karmáról, a jutalmazásról és másokról.

A hasonló elméletek túlságosan bonyolultnak tűnhetnek, de az elkövetkezendő tanulmányozás után nem lesz benne semmi bonyolult – nehéz megérteni ezt csak a legelső alkalommal, de még ekkor is a nehézség nem az elméletben van, hanem a hiányzó felfogás hozzárajzolásának inerciójának leküzdésében, az illuzió nélkül maradás félelmének leküzdésében. De amikor beköszönt az egyértelműség, az könnyen átterjed más hasonló helyzetekre is, és kiderül, hogy ez egyszerűen csodálatos – egyértelműséggel rendelkezni.

Felhozok egy páldát egy tipikus párbeszédre:

- Összefüggés van az anya és a gyermeke között.

- Te hogyan fogod fel ezt?

- Ő rosszul érezte magát tegnap, és én is rosszul éreztem magam.

- Tehát, van az ő szavainak felfogása, miszerint rosszul érezte magát, a viselkedésének a felfogása, amit úgy értelmezel hogy „ő rosszul volt”, és a te felfogásod, amely az „én rosszul voltam”-nak nevezel. De mit értünk azon, hogy „rosszul”? Van e bizonyosság abban, hogy ez a szó egy is ugyan azt jelenti? Van e bizonnyosság abban, hogy a te „rosszulléted” nem csak szokásból jelent meg, mert „ő rosszul van”? Te látod – ő szomorú, és szánalomból – mindketten „rosszul vagytok”. És hol van itt az „összefüggés” felfogása?

-De hogyan, hiszen ez itt az összefüggés – ő rosszul van, és én is rosszul vagyok.

-Ez nem „összefüggés”, ez egyszerűen egy szokás, hogy bizonyos felfogásokat tapasztalsz bizonyos feltételek mellett.

-Nem, ez összefüggés, hiszen amikor ő rosszul volt, és is rosszul voltam.

És így tovább a zárt körben. Megmagyarázni lehetetlen, ha nincsenek őszinte erőfeszítések az egyértelműség elérése érdekében.

Ami a más emberek értelmezését érinti, itt ugyan az a helyzet. Az emberek és a viselkedésük – számodra egyszerűen a TE felfogásod egyedi gyűjteménye, amiről nincs mit mondanod, kivéve csak azt, hogy vannak. A veréb felszállt – ez kivált e benned NÉ-t? Nem, mert te megszoktad ehhez úgy viszonyulni, mint a „természeti jelenség” (ami a maga nemében absztrakt koncepció). A járókelő mérgesen veszekedett. Kivált ez NÉ-t? Természetesen, hiszen működésbe lép egy másik szokás, miszerint a járókelőre nem úgy tekintel, mint a „természeti jelenségre”, te „tudatot”, „akaratot” tulajdonítasz neki, evvel egyértelemben a viselkedés másmilyen sztereotipusai lépnek működésbe, vagyis felmerül a NÉ. De ha te megérted, hogy a veszekedő ember felfogása – egyszerűen a TE felfogásodnak a gyűjteménye, amelyiket te „a külső világ felfogásának” nevezel (ami, voltaképpen, absztrakt koncepciónak minősül), akkor a NÉ-re való reagálás sztereotipusa nem merül fel. Amikor feléd egy nagy tengeri hullám közeledik, te összegömbölyödöl és ellenállsz neki – csak nem utálod akkor te a hullámot? Nem, te akár örömet, feldobotságot, mámort is érezhetsz, habár érted, hogy a hullám megüthet és akár nagyon erősen, és néha a hullámok gyilkolnak is. Amikor megtámad egy részeg, te ugyan úgy cselekszel – ellenállsz neki, de szokásból nem mint egy mechanikus vágyakból eredő cselekedetet értelmezed, hanem hozzáképzeled a valamiféle „őt”, és mivel van az „ő” „köteles” koncepció, te NÉ érzel.

Te hiszel abban, hogy a rokonaid különleges tulajdonsággal rendelkeznek, ami kiemeli őket más emberek közül, ami „közelebbivé” teszi őket hozzád. De hiszen nincs semmilyen olyan felfogás, mint a „rokonsági összefüggés”, te hozzáképzeled azt és utána követed azokat a sztereotipusokat, amelyek ezen a szellemeken épülnek. Mi következik abból, ha ez a nő gyereket szült, amiből titokzatosan fokozatosan kialakult az, amit te „önmagadnak” nevezel? Következik e ebből, hogy közös érdeklődésetek lesz, hogy majd tetszeni fog neked vele együtt élni és társalogni? És még hozzá a férjével is, apáddal, bátyáddal, nővéreddel, a bátyád feleségével, a gyerekeikkel, nagymamával,nagyapával, a barátaikkal... hát nem ordító butaság ez?? És mi következik abból, hogy gyereket szültél? Jelenti-e ez, hogy ez az abszolút ismeretlen ember, a ki a hasadban megjelent, érdekes, közeli „kell” hogy legyen számodra? És egyúttal a jövőbeli felesége, gyerekei, a felesége bátyja, a felesége bátyjának gyerekei... A rokonok „közelségéről” szóló koncepció két egyedi tulajdonsággal rendelkezik: a) a társadalmunkában a szentek szentje, b) az értelmetlenségében, megalapozatlánságában, ellentmondásában annyira nagy az életbeli tapasztalat, hogy nem észrevenni ezt lehetetlen. De bármelyik próbálkozás őszintén gondolkozni e téren, elkezdeni az örömteli vágyak szerint cselekedni az adott koncepció ellenére a rokonok általi különösen egyértelmű gyűlöletére ítéltetett, és alul értékelni ezt – az jelenti, hogy magadat veszélynek teszed ki. Apropó – a „közelségről”. Ahogy csak a lány vagy fiú ráébred, hogy a szülei kevésbé érdekli őket, ahogy csak kezdi követni a maga örömteli vágyait, úgy azonnal a „közelség”, amit a szüleik éreznek iránta, nagyon furcsa alakját ölti fel, és pedig – a gyűlölet alakját. A cikkeim gyűjteményében én a gyakorlók cikkeit fogom publikálni erre a témára, és nem minden második, vagy harmadik – hanem a tízből kilenc gyakorló már szembesült avval, hogy a szüleik, látva, hogy abbahagyja tetetni magát, hogy érdekes velük, elkezdi eltávolítani a NÉ, utazgat, követi az örömteli vágyait, a „szeretet” és „közeli” gyermeküknek háborút hírdetnek – elrabolják őket, bezárják, megkötözik, megpróbálják pszichiátriára vitetni (ami a mi időnkben is ugyan úgy lehetséges. A pszichiátria továbbra is a gumibot az agresszorok kezében. A rokonok kölcsönös bűnös összeesküvése ahhoz vezethet, hogy bezárnak egy pszichiátriára és telenyomnak gyógyszerekkel – alázatossá és csendes fadarabbá változol, és a rokonok meg lesznek elégedve), és még ölni is képesek! E kérdés megoldásába belevonják a rendőrséget, és a rendőrség becsületesen elvégzi a szolgálati kötelességét – ordítanak az engedetlen nagykorú(!!) gyerekekre, rémísztik, börtönnel(!!) fenyegetik őket. A szerető szülők kérvényeket írnak a szervezeteknek, hogy nálam szekta van, hogy én fiatal lányokat erőszakolok, eladom őket a kuplerájokba, „zombírozom” őket (??), mint a könyv szerzőjének, írnak nekem, fenyegető leveleket, hogy meggyilkolnak, és még komolyan át is gondolják ezt és mindenkinek nyilvánosan bejelentik a gyilkolási szándékukat, hogy megölik a pokolivadékot. Innen következik a következő tanács a gyakorlóknak –ha lehetőséget akarsz adni a rokonoknak, hogy megismerjék az EÚGy-t – ad oda nekik a könyvemet más könyvek közé keveredve – Osho, Castaneda, Gurdzsijev, stb. Hagy válasszanak egyedül, és te válasz önállóan utat magadnak, ne foglalkozz a „megvilágosodással” – ennek nincs kilátása. Ellenkező esetben – várd a háborút, nem életre, hanem halálra, amelyet a „közeliek” indítanak ellened.

Elméletileg megérteni, hogy a “rokoni összefüggés” – ez hozzáképzelt szellem, nem elegendő, hogy leküzd a hatását, amely a különböző “én köteles vagyok”-ban nyilvánul meg. A mechanikus hatás valós leküzdése érdekében azt tanácsolom, hogy végezz teljesmértékű felmérést a rokonaidon. Bizonyosodj meg abban - milyen emberek is azok, valójában mennyire közeliek és érdekesek ők neked. Állíts össze egy listát száz kérdésből, amelyekre a válasz számodra fontos, kérd meg, hogy válaszoljanak azokra, alapozd meg a kivánságod éppen azzal, hogy jobban meg szeretnéd ismerni őket. A kérdések között legyenek kérdések a szexről is, a NÉ-ről is – minden, ami téged valójában,izgat, érdekel. Azután elfogultság nélkül tanulmányozd a válaszokat és alakíts ezek szerint öszinte véleményt. Pontosíts, adjál fel pótkérdéseket – vidd véghez ezt.

Áttérünk a körülmények értelmezésének kérdésére. Amikor fájdalmasan megbotlol egy kőbe, felmerül a gondolat „disznó, itt fekszik...”. Amikor kinyitod a könyvet, és már harmadszor esik ki a kezedből, felmerül a gondolat „hát mi a csuda történik”, és kezdel ingerülté válni. Ilyen megnyilvánulásokból, amik a mechanikus értelmezések jelenlétéről tanúskodnak, rengeteg van - elég figyelmesen körültekinteni, és meglátod, hogy az élet szinte át van ilyenekkel szőve, minden pillanat tele van tömve értelmezésekkel. Te „tudod”, hogy a könyvnek elsőre ki „kell” nyílnia; te elvárod, hogy a kőnek „nem kell” az úton feküdnie; te biztosan tudod, hogy a szomszéd fiúnak elsőnek „kell” köszönnie, és a fiad „kell”, hogy jobban tanuljon másoknál, a vezetőség „kell”, hogy helyesebb pénzpolitikát végezzen, és az új hűtőszekrény „nem kell”, hogy azonnal elromoljon. A körülmények mechanikus értelmezése – mindenhol ott van, beborítja az egész életet.

És amikor el kezded távolítani a mechanikus értelmezéseket, egy különös frisseség jelenik meg, a megvilágosodott felfogás. A távoli gyerekkorban te szabad voltál az értelmezés súlyától, te egyszerűen szélesre tárt szemekkel néztél a világra, és ahogy kezded eltávolítani a mechanikus értelmezést, te kezded érezni, hogy a gyerekkori menyomások visszatérnek. A világ elmélyül, kiszélesedik, felmagaslik, megnő, szembetűnővé, átlátszóbbá válik, a felfogások új mértékegysége nő bennük, amelyeket korábban elnyomtál még a kezdetén.

Az értelmezés – azon gondolatok tömörülete, amelyek kemény konceptuális felépítésbe tömörülnek. Meglátni ezt könnyű. Mikor az utcán mégysz, tudod, hogy most „tél” van. Amikor hazajösz, te tudod, mi van az ablakon kivül. Amikor munkába mégysz, te pontosan tudod, hogy pontosan oda jutol, és ott pontosan az lesz, ami mindig. Én tudom, hogy hívnak engemet. Tudom, milyen országban élek, milyen emberek vesznek körül. Mindez a keményen leszögezett értelmezések tömörülete, és nincs lehetőségem meglátni azt, amit általában nem látok. Ha én látok egy „fát”, akkor „tudom”, hogy a „fa” – az ágak, törzs és levelek, és nem figyelek a leveleken át szűrődő fényre, nem látom az árnyak játékát, és nem érzem a szépérzést és örömet, amelyek titokzatosan rezonálnak vele. Én nem fogok felfigyelni az örömteli vágyak villanására, nem forduluk meg és indulok el más irányba – hiszen én „tudom”, hogy én bevásárolni megyek.

Én szeretek utazgatni – bolyongani az ismeretlen városban, nézni a leghétköznapibb dolgokrat és átélni a kiszakadság,frisseség csodálatos érzését, azért, mert én itt még nem voltam és még azt se tudom, mi vár rám a sarkon túl. Én tudom, hogy engemet itt senki se ismer, és felszabadultan érzem magam. Én nem tudom, mit fogok érezni egy vagy két perc múlva – semmi nincs beprogramozva, még nem alakultak ki szokások. És mi zavar abban, hogy te is ezt érezd itt és most – magadnál otthon, a munkahelyeden, a közlekedési eszközön? Csak a szokás magadat „otthon” felfogni, és az a szokás is, hogy ilyenkor szürkeséget érez, hogy érzéketlen, fáradt légy, semmit se várj, ne hallgass a saját vágyaidra, a megvilágosodott felfogásra. Amikor elképzelem, hogy egy másik városban élek, hogy itt nem ismer senki, hogy én egyáltalán nem én vagyok, az élet ébredezik, élesednek az örömteli vágyak. De, érthető, hogy azonnal felmerül a gondolat: „ez az egész csak játék, de valójában tudom, hol vagyok”, és minden eltűnik, újra hatalomra jut a hétköznapi szürkeség. Az egyértelmű elméleti felfogás nem ellenkezik a megvilágosodott felfogással, persze, de a hasonló „felejtés” gyakorlatával az életben csak azokat a MF-t lehet előhívni, amelyek szokásból nem jelennek meg az adott körülmények között, megjegyezni őket és gyakorolni az átélésüket függetlenül az értelmezéstől. És mivel azok a felfogások jelennek meg, amelyek korábban nem voltak, ez azt jelenti hogy az előző „én” – már nem „én” vagyok, hiszen – ez a felfogások tömörülésének jelölése, melyek ezen a helyen jelennek meg.

Mi percenként,másodpercenként becsapjuk magunkat, az mondva – ez már minden ismert, közismert. Ismert, hogy mi van, mi lesz, hol leszek egy perc múlva, stb. A fejünkben szüntelenül dolgozik a komputer, és ameddig az dolgozik, biztos lehetsz – az érdekes dolgok 99%-a, amit te most érezhetnél, elmegy melletted. A világra elborítja a leírások rendszere, ami nem engedi, hogy kiszakadj belőle.

Én reggel felébredek. Azt mondom – itthon vagyok, ez az én házam, az én lakásom, az én városom, én ezt és ezt fogom csinálni, ilyen terveim vannak, kint esik az eső, utálatos, sötét van, kilátástalan... felmerül egy egész sor asszociáció és szokás, ami összekötetésben van evvel a leírással, és én szürke üres lénnyé változok.

Én reggel felébredek. Én tudom, hogy erőfeszítéseket teszek a szürkeség eltávolítására, ezért bármi megtörténhet. Megnyilatkozhat valami új függetlenül attól – hol vagyok és ki vagyok, az élet bármely pillanatban megváltozhat, és ez egy kissé ijesztő, de nagyon izgalmas. És főleg az én életem változhat meg, ha én cselekedni fogok, kiszabadulva a világhoz való viszony és a sztereotipusok felfogásának rabságából. És én érzem, hogy kitappintom az élet pulzusát, és már itt valójában érdekes dolgok kezdenek történni – felmerülnek érdekes, új gondolatatok, friss hangulat, új vagy ismert MF felvillanása, én kezdek másképp viselkedni, szinte bennem nyílik meg az út.

Korábban gyakran éreztem éles szükségét a szeretetnek, de a számítógép a fejemben azt mondta – te szeretni akarsz, de hiszen nincs kit! Na nincs melletted olyan ember, akire felnéznék, akit szeretni tudnák. És azonnal szürke, homályos és visszataszító állapotba kerültem. Így mehetett ez hónapokig, amikor nem éreztem szeretetet, mert nem volt kit szeretni. Eljötta nap, amikor megkérdeztem magamat – és voltaképpen nem mindegy? Én szeretetet akarok érezni – most. Van-e jelentősége, hogy most nincs kit? Lehet, hogy képzeljek magam mellé egy olyan embert, hisz át akarom élni a szeretetet, és ki iránt – van-e jelentősége? Én megpróbáltam magam mellé képzelni egy lányt, valamilyen kép összeállt és megértettem, hogy nem, egy absztrakt képet nem sikerül szeretnem. Akkor másképp tettem fel a kérdést - lehet, hogy tudok szeretni, ha elfogadom a feltételezést, hogy valahol van egy lány, akit én megszerethetek, amikor találkozok vele. A szemeim nem látják őt, én semmit se tudok róla, de az, hogy akarok szeretni, azt is jelenti, hogy én őtet érzem és szeretem. És miért kellene az elmélkedésemmel megölni a vágyat és a szeretet képességét? Ez annyit jelent, mint azt mondani – most éjszaka van, kedvesem, nagyon sötét van, én nem látlak téged – hogyan szerethetnélek? Butaság? Butaság. Ez a szituáció nagyon hasonló – én nem látom, nem hallom, nem tudok a szeretet lány létezéséről, de a szeretet utáni szükség lesz a legközvetlenebb tudás róla. Elfogadva ezt a feltételezést, én észreveszem, hogy képes vagyok szeretni! Én egy kissé őrültnek éreztem magam abban a pillanatban, szemérmességet éreztem, mert az elmém azt súgta: „na te aztán adol... hogy lehet szeretni egy ismeretlen valakit? Ez valami őrület...”. De őrület vagy sem, a választás egyszerű – vagy én haladéktalanul fogom ezt érezni, vagy nem fogom érezni. Én az érzést választottam, evvel együtt megvalósítva a megvilágosodott felfogást, eltávolítva a szürkeséget, melyet a szeretet lány hiánya támaszt alá. Ha valaki az én tapasztalatomat illuziónak vagy butaságnak vagy őrültségnek nevezi - nekem minegy, mivel az TETSZIK nekem, amit most érzek, nekem tetszik az, ahogy megváltozik az élet a hasonló tapasztalatoktól.

Végül is átéltem a szeretetet, nem irányítva valakire konkrétan, annyiszor, ahányszor képes voltam elviselni. Ennek nem zavart a személyes viszonyom a szeretet nővel, hiszen a személyességünk nem kereszteződött, és az én akkori hajlamom a NÉ-re nem akadályozta a szeretetet. Ez a szeretet egyedi tulajdonsággal rendelkezik – nem hogy nem volt valakire konkrétan irányítva, hanem ki se indult belőlem! Én szinte a szeretet folyamának útjában voltam, ami sehol kezdődött és sehová tartott, felnyársalva engemet.Később az ilyen szeretet tapasztalata megtanított konkrét személy is szeretni a birtoklási vágy, féltékenység, stb. NÉ-e adagolása nélkül. A szeretet egy átérzéssé vált, és nem a NÉ és PÉ vad keverékévé.

Semmi se korlátozza úgy az életet, mint az a hamis „értelmezés”, hogy az élet korlátozott. A kisérleteim ehhez a következtetéshez vezettek: az érzelmek – nem az „én” „velejárója”, őket ki lehet választani kivánság szerint. És amikor elgondolkoztam – mit is akarok valójában, észrevettem, hogy a NÉ – egy csomag, amit inercióból cipelek, és le szeretném azt dobni. Igy tűztem ki feladatomként a NÉ megszüntetését, és a megoldás nagyon érdekesnek bizonyult, habár nem túl könnyű feladat ez.

02-01-11) A változások az ember életében új börtönné válnak, mivel nem az örömteli vágyak megvalósításának erőfeszítése irányítja, hanem a mechanikus vágyak befolyásolják, a NÉ, koncepciók, félelmek miatt. Például, te férjez nem azért mégysz, mert szerelem és evvel az emberrel való együttélés örömteli vágya van, hanem azért, mert „kell”, „ideje”, „kényelmes”, „érdemes”, „a baránőim tanácsolják”, „lehet törvényesen szexuális életet élni””, „ideje gyerekeket szülni, hiszen ez a nő célja...”, „ő, mint ember, jó”, és így tovább. Cellából cellába járkálsz, váltogatod a kötődés tárgyát és a szürkeség tipusait, de az élet ugyan úgy marad a szenvedés forrása függetlenül attól, hogyan cselekszel. Az embereknek teljes mértékben megfelel a következő tanács: „csinálj amit akarsz, úgy is megbánod”.

Egyik módja, hogy a börtönben maradj – az értelmezések mechanikus választása, vagyis nem az elmélkedés és a MF-sal való rezonálás által, hanem autómatikusan, vagyis szokásból, a NÉ és koncepció hatása alatt, miután az értelmezés holtan tapad a jelenséghez és kezd nem egy lehetséges éretelmezés hatásává lenni , hanem a „valós lét” kifejezésévé válik. A koncepció, melyet körbefog az autómatikus értelmezés, különös szilárdságot szerez, „támasszá” válik az ember számára függetlenül attól – milyen szenvedést hoz nekem ez a „támasz”, és a félelem nem engedi át az elmét erre a területre. Például, koncepciód van, miszerint a „gyerek meg kell hogy csinálja a házi feladatát”,ami egyet jelen az „ez az én gyerekem” koncepcióval, akkor semmi se menti meg a szerencsétlen gyereket – meg kell hogy tanulja a házi feladatát megkékülésig, függetlenül attól, milyenek az örömteli vágyai. De ha tanulmányozni a „gyermekemről szóló” koncepciót és az „én gyermekem” értelmezés helyett a „független ember a saját örömteli vágyaival, aki egyedül választ az életben, önmagától fog tanulni, többek között a következményekből, amelyek a saját választásának az eredménye”, akkor a te koncepciód is – „a gyerek köteles” – levetkőzik, elérhető lesz a tanulmányozásban, elveszíti előző hatalmát feletted, megszünik forrása lenni a számtalam különböző NÉ-nek, és a gyermekednek is lehetősége nyílik elkerülni a kegyetlen erőszakot, érezni és megvalósítani a saját örömteli vágyait, élni kezd.

Egy szelet húsra tekinve a hétköznapi ember egy étvágygerjesztő vacsorát lát, a vegetáriánus pedig – egy döglött állat teteméről levágott testrészet. Mindkét esetben a szelet hús ugyan az, de az értelmezés merőlegesen különbözik, és mindkét esetben az emberek at hiszik, hogy ez az értelmezés egységesen igaz. Értelmeződik MINDEN jelenség és esemény, még a legjelentéktelenebb is.

Az értelmezések választását a koncepciók és szokások irányítják, de lehet másképp is élni. Ha nem érzel MF-t, akkor a cselekmény szokásos értelmezése merül fel, a NÉ megjelenésének indokaként. De ha én gyakorlattal foglalkozok, akkor egészen más értelmezés merül fel: „a) megjelen a lehetőség, hogy gyakoroljam a NÉ eltávolítását, és ha leküzdöm azt, akkor a NÉ eltávolításának tapasztalata tökéletesebbé válik, a MF megjelenése aktívabb lesz, b) én kiestem a szokásos környezetből, amelyben számtalan mechanikus szokás alakult ki, amelyeket nem tudtam tökéletesen leküzdeni, és az új körülmények között lehetőségem lesz megkezdeni az új szokások felépítését, c) nem tudni – hogyan változik meg most az élet, milyen új lehetőségeim lesznek”. Még egy példa – felmerült a NÉ. Az egyik értelmezés: „ez a gyakorlatom akadálya”, a másik: „ ez növeli a gyakorlatom intenzivitását, mivel én még egy tapasztalatot kaptam a NÉ eltávolításában; felfedeztek egy helyzetet, amelyikben a NÉ továbbra is felmerül; még egyszer világrahoztam a MF-hoz való törekvésemet”.

Én azt az értelmezést választom, ami nem mond ellent az egyértelmű elmélkedéssel és rezonál a MF-sal, amennyiben számot adok magamnak abban, hogy van „valójában”. És egyáltalán nem kötelező, hogy ez valamelyik egy értelmezés legyen, lehet néhány is, ezek semmivel se zavarnak egymásnak. Ha felmerült a NÉ, akkor mi ez „valójában” – akadály vagy ugródeszka? És mi a fa „valójában”? A levelek vagy a fény a levelek között? Vagy mindkettő? Vagy még a szépérzék, amelyik, ha nincs függöny előtted a NÉ alakjában, MINDIG megjelenik ezen a helyen pontosan olyan változatlanul, mint a látási, tappintási, hallási felfogások? Hiszen én rögzítem – „van a szépérzék”, de nincs „az én szépérzékem” felfogása.

Amikor mechanikusan választasz egy értelmezést és kezded hinni, hogy ez az egyetlen igazi, te holttá válsz. Te bolonddá válsz, aki „mindent tud”. Az öröm, céltudatosság, előérzet, és ezeket követve más MF megszünnek felmerülni, az elme elhagy téged, az örömteli vágyak nem jelennek meg, felfedezések nem lesznek, és a NÉ oszthatatlan hatalomhoz jutnak, arcodat álarccá változtatva, és a tested – előrehaladóan öregedő beteges gyulladássá. Nézz körül – az emberek, akik körülvesznek, mindig mindent tudnak. Utoljára mikor hallottad a kérdésedre azt a választ, hogy „nekem nincs egyértelműségem ebben a kérdésben” vagy „nincs elegendő alapom itélni e kérdésben” vagy „ én gondolkoztam ezen, de nem jutottam határozott véleményre” vagy „ per pillanat a nézőpontom ilyen, ilyen megfigyeléseken, feltételezéseken, információkon alapszik, és egyenlőre nincs érvem a nézőpontom megváltoztatására”? Én neked válaszolok – soha se hallottál ilyen válaszokat és nem is fogol senkitől se, kivéve, aki az én gyakorlatommal foglalkozik.

A koncepcióktól való szabadság megnyitja az utat a MF átéléséhez. Például, gyengédséget, szimpátiát, magasztosságot, szépérzéket szeretnél érezni, de nincs olyan ember, akihez érezhetnéd ezeket a MF-t, így nem is érzed azokat, a koncepció azon áldozatává válva, aki bizonyítgatja, hogy ezeket csak valakihez konkrétan lehet érezni, akit ismersz, látsz, érzel. És te azt gondolod: „ na nincs kihez érezni ezeket...” és ezzel minden le van zárva, miközben valójában semmi se zavar, hogy ezeket a MF-t érezd.

Az értelmezések őszinte tanulmányozása eredményeként felmerül az egyértelműség, hogy nincs semmiféle „valójában”, hanem csak felfogás és annak az értelmezése van, logikusan ellentmondásosak vagy nem ellentmondásosak, rezonálnak a MF-sal vagy sem, megfelel az adott megfigyeléseknek vagy sem, más emberek tanúságára épül vagy sem. Ez az egyértelműség, akár bármelyik más, úgy élődik át, mint valami meglepő, mint a határtalan terület, szabadság érzése.

Az egyértelműség, amelyik az erőteljes mechanikus értelmezéstől való megszabadulás eredményeként merül fel, az önnálló megvilágosodott felfogás egyértelműsége. Amikor leírjuk ezt a felfogást, szavakhoz és képkhez folyamodunk, de az egyértelműség – nem szó és kép. A különbség nem kevés:

a) mikor felmerül az az egyértelműség, amelyik rezonál a „minden körülöttem lévő ember folyamatosan alszik vagy már áldozat” szavakkal, akkor egy perc múlva az egyértelműség eltűnhet, miközben az elméleti egyértelműség megmarad, de bármennyire túloznád ezt a kifejezést, semmi se változik – az egyértelműséget megjeleníteni csak erőfeszítés, új őszinte indítas által sikerülhet

b) az egyértemlűségnek rengeteg mennyiségű színárnyalata, szintje van, miközben az elme általi egyértelműség csak egyszintes – vagy érthető számodra a gondolatmenet, vagy nem.

c) az egyértelműség rezonanciát vált ki a MF-sal, miközben az elme általi egyértelműség megmarad elkülönített felfogásnak – éppen ezért intelektuálisan fejlett emberek gyakrabban maradnak tompák, teljesen elmerülve a NÉ-be.

És igy tovább. A hétköznapi nyelven az „egyértelműség” szó mindkét értelmét jelenti (ford.- az eredeti nyelvben – egyértelműség és világosság), és ez a keveredés nagy zavart kelt.

Még egy példa: a szokás, hogy valamely erőfeszítést “kényelmetlennek” értelmezzünk a gyakorlathoz, és ha a feltételek „kényelmetlenek”, akkor marad vagy várni, ameddig azok „megjavulnak”, vagy elkezdhetjük „javítani” azokat, aminek megvalósítására egy élet rámehet, de csak következő „kényelmetlen” feltételek fognak sikeredni. A feltételek területe, ami a „kényelmetlen” kategóriába kerülnek, annyira kiszélesedhet, hogy végül elfoglalja az egész életet, magyarázatul szolgálva a gyakorlat hiányára. Ezt a hibát el lehet kerülni, pontosan meghatározva a „kényelmetlen” szó értelmét, és még követve az örömteli vágyakat, köztük a feltételek megváltoztatásának vágyát, és a megváltoztatás megszüntetésének vágyát, és a bármely feltételek és vágyak melletti gyakorlatra való összpontosítás vágyát. A gyakorlat néha nagyon hatásossá válik épp hogy az általad nem kivánt feltételek mellett, ha a határozotságod és kitartásod kellő magasságon van, és akkor felmerülhet , hogy szándékosan olyan feltételeket létesítesz, amelyeket korábban kényelmetlennek értelmeztél (lásd a starlingról és aszketizmusról szóló fejezetet). A gyakorló álláspontja ilyen: bármilyen körülmény – gyönyörű feltétel a gyakorlatra, ez kihívás, amit te örömmel és előérzettel fogadsz. Ostromolnak téged az agressziv rokonok? Ez tökéletes feltétel a visszaható NH, a szembeszegülő agresszió, önsajnálat eltávolítására. Téged senki se bánt, mindenben bővölkedel és senki se vonja el a figyelmedet? Ez tökéletes feltétel az elégedetség, unalom, szürkeség, mechanikus vágyak eltávolítására. A feltételek megváltoztatásának a vágya, ettől függetlenül felmerülhet és megvalósulhat párhuzamosan más vágyakkal. A feladat csak az, hogy ez örömteli, előérzettel kisérve legyen, hogy ne önsajnálattal és más NÉ-kel legyenek megalapozva.

A Kastanédából: „a harcos fogja a sorsát, bármilyen is legyen az, és teljes engedelmességgel elfogadja olyannak, amilyen, de nem mint okot a sajnálatra és büszkeségre, hanem mint élő kihívást”. Helyettesítsd a „sors” szót a „felfogások, amelyeket „összejött körülményeknek” nevezel, és a felfogás, amit „én”-nek nevezel””, és a „engedelmesség” szót a „NÉ és PÉ hiányára”, és az „élő kihívást” – azt, ami rezonál az előérzettel, céltudatossággal, és akkor ennek a kifejezésnek az értelme egyértelművé válik.

Ezek a példák többé-kevésbé értehetők, és most – egy szokatlan példa, aminek megértése erőfeszítést igényel részedről. A leveleket, ágakat és törzset a fa részének számítod-e? Igen. Miért? Miért a levél – a fa része, és az autó, amelyik a fa alatt parkol – nem a része? Azért, mert a levél fokozatosan növekszik? De hiszen az autó fokozatosan közeledik, mivel rosszabb az egyik a másiknál? Azért, mert folyamatosan szemmel lehet követni a levéltől az ágig vezető utat? De hiszenaz autótól folyamatosan szemmel lehet követni a talajon át az ághoz vezető utat, annál inkább, ha az autó a fához ér. Azért mert a nedv az ágtól a levélhez folyik? De hiszen az autó kerekétől a fához patak folyik. Végül is, egyértelművé válik, hogy a kérdés arról – mi a fa része, megbeszélés által oldódik meg, és hogy a kritériumok, mik által meg lehet húzni a határt, nem nehéz megtalálni – a levél, ami el van választva a fától, kezd nagyon gyorsan megváltozni, elszárad, miközben az autó nem változik, ha egy méterre eltávolodik a fától. Levél mindig van a fán az ismert körforgással összhangban, miközben a tajgában lévő fák milliárdjai soha sem érinkeztek autóval. Most áttérünk egy másik kérdésre – a szépérzék, amit a fára nézve érzek – ez a fa része? Bármelyik embernek ez a kérdés idiotizmusnak tűnik, hiszen a válasz tökéletesen „világos” – persze, hogy nem, a szépérzék nem a fa része. Ez hát a keményen meghatározott értelmezés. Felhozok egy párbeszéd példáját, amiben megmutatom, hogy lehetséges más értelmezés is:

- Amikor a fára nézek, és látom a törzset, akkor látási felfogásom van – ez épp hogy az én felfogásom, de én ezt a „fa részének felfogásának” nevezem, és ha én szépérzéket érzek, akkor miért nem nevezem ezt szintén a fa részének felfogásának?

- Azért, mert amikor a fára nézel, te minden alkalommal a „látom a törzset” felfogást érzed.

- Én minden alkalommal a fára nézve szépérzéket tapasztalok.

- Minden alkalommal?? Bármilyen fára?

- Igen, minden alkalommal, ha nem érzek NÉ-t.

- Aha, akkor ha NÉ-t érzel, nincs szépérzék?

- Természetesen, de ha becsukod a szemed, akkor szintén nem lesz a törzs felfogása.

- De hiszen a fa összes levele – különböző, változatosságuk végtelen, de a szépérzék – egy is ugyan az, ez azt jelenti, hogy a szépérzék – nem a fa része, hanem a te felfogásod jellegzetessége, hiszen ha felveszed a rózsaszín szemüveget, az nem fogja azt jelenteni, hogy az egész világ rózsaszín?

- A Szépérzék nem ugyan az. A szépérzék pont olyan végtelenül váltazatos, de te az egész életedet a NÉ-ben vagy, és a megvilágosodott felfogás számodra – ritkaság, ezért nincs tapasztalatod ennek az érzésnak az árnyalataiban.

Szóval, ez egy ilyen szokatlan tapasztalat, ami feltárja az utat a felfedezések, feltárások felé. Ebben a példában a hamis értelmezés oka nem csak a „rész” szó jelentésének bizonytalansága, hanem a MF átélésének tapasztalathiánya is. Az, aki nem edződöt a színek és alakok megkülönböztetésében, azt mondja, hogy minden levél egyforma, de minden gyerek kénytelen megtanulni a színek és alakok megkülönböztetését, mivel ha az anya azt mondja, hogy „add ide a világoskék csészét”, és te a kéket hozod, kapsz egy adag NÉ-t, és te ösztönzést kapsz, hogy elkezd megkülönböztetni a világoskéket és kéktől.

Még egy egyszerű, de szemléltetes példa: amikor az irodádban ülsz, te „tudod”, hogy mi van az ablakon túl – zajos, koszos város, és a falak mögött – tompa, ingerült emberek. De az ablak és fal mögött van még valami más is – az óceán, a tajga, a hegyek, az állatok – egyszerűen ezeket nem látni az ablakból, de ezek ettől függetlenül ott vannak, és te tudsz erről, mivel utazgattál és láttad. Akkor miért választod a nem arra gondolást, ami rezonál a MF-sal? Szokásból. Mindkét értelmezés nem ellenkezik a te világról alkotott elképzeléseddel, ezért a gyakorló azt a tudást választja, hogy az iroda falán túl – az óceán, hegyek csúcsai, mezők és erdők vannak.

Még egy példa, melynek megvizsgálása messzitávon következménye van. Bármit is mondanak ott a filozófusok, minden ember (köztük ugyan azok a filozófusok is) határtalanul hisznek abban, hogy van alany és tárgy. Eközben, ez csak a felfogásunk értelmezése. A magyarázat a felszínen van, itt nincs szükség semmilyen elmélyült analizisre. Nézd meg magad: minden felfogás, ami létezik – mit lehet mondani róluk, azonkívűl, hogy vannak? Ezt lehet: rá lehet mutatni a változatosságukra és le lehet írni azokat. Ez kétségtelenül így van, és evvel gyakran foglalkozunk is – rámutatunk a különbségekre, a felfogások különböző csoportjának különböző neveket adunk, használjuk a mindennapi életben és gyakorlatban, és megkapjuk a kivánt eredményeket. Értehető, hogy mi soha se tudjuk megtalálni az úgy nevezett „határokat”, mint például: „szék” – ez az, aminek lábai vannak, ülése, ami ezeken a lábakon van, és támla, ami az üléshez van rögzítve. A bútoros üzletben fel lehet fedezni a tárgyat, amit méghozzá „széknek” is neveznek, de amelyik valami olyasmit jelent, de teljesen más a leírásban – például ez a “puff” lesz – lábak és támla nélkül, valamivel, ami csak nagyon enyhén felel meg az „ülés” leírásának. Ugyan evvel az erővel át lehet vinni a „párnák” osztályára. Ez mindenkinek érthető, és még az ilyen határozatlanság sehogy se zavar a mindennapi tevékenységben való vágyaink megvalósításának elérésében, ezért továbbra is sikerrel folytatjuk ezeknek a felfogásoknak a használatát – mi csoportosítjuk a felfogásainkat és megbeszéljük a jelentésüket.

Megyünk tovább. Mit nevezek én az „én kezemnek”? A konkrét látási felfogás, érzést és tappintási felfogás összeségét. Mit nevezek én az „ő kezének”? Valamivel más felfogások összeségét. De hiszen ez csak egy jelölés, és milyen alapon gondoltuk hozzá a valamiféle az „enyém”-et és az „övé”-ét , miközben nincs olyan felfogás, hogy „én” és „ő”? És mi az a „fa”? Ez szintén bizonyos felfogások összesége. És milyen alapon állítjuk, hogy a „fa” – a „tárgy”? Hiszen nincs olyan felfogás, hogy „tárgy”, csak konkrét felfogás van, amit a „fa” szóval jelölünk, de ezek az „én” felfogásaim – a kéreg tapintása, a levél íze – hiszen ez mind itt érezhető, „nálam”, és mi az a „fa”? Értehetetlen. Teljesen szemmellátható, hogy az „én”, „te”, „tárgy” – csak a felfogások megjelölésének módja! Ugyan így tudok saját magammal sakkozni, feltételesen felosztva a gondolatokat, amik a feketék „lépése” után az „enyémeim”, és a gondolatokat, amik a feherek lépése után – mint az „ellenfelemé”.

És mi is sikerül? Valami olyasmi sikerül, ami annyire végzetesen kihág az ismert világmeglátás keretein, hogy egyszerűen csak kiszorítjuk azokat, nem akarjuk elfogadni, eldobjuk, művelve ezzel a hamisságot, gyávaságot és tompaságat. Emlékeztetlek, hogy a gondolatok és egyértelműség – teljesen különböző felfogások. Megfogalmazni és elméletileg megérteni az észjárást – könnyű, de hogy egyértelműséget érj el, szükség van a különös erőfeszítésekre – erőfeszítésre, hogy abbahagyd a tompaság támogatását, erőfeszítést tégy a törekvésre és őszinteségre. És ha valaki nagyon-nagyon őszinte ember lenne, törekedne az egyértelműségre, mint a fuldokló törekszik a levegővételre - elegendő lenne, ha elolvasná ezeket a kifejezéseket, és azonnal tejes egyértelműségre jutna, elérve egyidejűleg a „kettőségmentesség megszerzését”. De mivel ilyen emberek nincsenek, ezért a közreműködő gyakorlathoz folyamodok – az egyértelműség közreműködő szigetkéinek megalkotásához.

Ha valaki azt mondja, hogy „elérte a kettőségmentességet”, akkor evvel együtt bejelenti, hogy soha se egy pillanatra se érzet NÉ-t és folyamatosan MF-t él át, így hát leleplezni a hazugot nagyon egyszerű, ha, természetesen, nem ütközöl a határtalan tompaságba és hozzáfestesz az emberhez a józan ész ellenére.

02-01-12) Fogalmazd meg a következő koncepciót, például: „A férjem szenved, mivel én a barátommal szeretkezek, ezért én vagyok a hibás a szenvedésében”. Vesd alá kételynek: „Én evvel szenvedést okozok neki? Én csak az örömteli vágyaimat követem, és én ezt meg is magyaráztam neki. Hiszen nem ő maga okozza magának a szenvedést, hogy a viselkedésemet megalázónak, a hozzá való közömbösségnek értelmezi?” Erre lehet találni ellenérvet: „Igen, ő így értelmez, de ez az ő tökéletlensége, akkor minek okozzak neki fájdalmat?”. Ez ellen szintén lehet érvelni, hogy sok ember akar tőlem most valamit, és szinte minden cselekedetemmel fájdalmat „okozok” valakinek, hogy egyszerűen lehetetlen az embereket megszabadítani a hasonló szenvedésektől, ezt csak ők maguk tudják megtenni – a saját erőfeszítéseikkel. A férjed 10 szabály betartását követeli, és te megpróbálhatod követni azokat, de az örömteli vágyaid elkezdenek kiszáradni, és az élet öröme vele együtt, és ő nemsokára új szabályokat alkott, amelyeket ha nem tartol be, ingerültséget, sértődötséget, nyugtalanságot és más hasonló érzéseket „vált” ki benne. Ez azt bizonyítja, hogy ő egyszerűen nem akar másképp élni. Még egy ellenérv: ha ő szenved és nem akar szenvedni, akkor mondja el – milyen konkrét lépéseket tett annak érdekébe, hogy ne szenvedjen, hogy megváltozzon.

Az érvelés és ellenérvelés célját sokáig lehetne folytatni, és én éppen ezt ajánlom, minnél teltebb listát alkotva az érvekből, ellenérvekből, ellen- ellenérvekből, hogy semmi se maradjon árnyékban, hogy minden általad ismert érv meg legyen vizsgálva. Beszélgess más emberekkel - biztos, hogy lesznek nekik sok számodra ismeretlen érvük „pro” és „kontra”.

Eredményül egyértelművé válik, hogy nem lehet semmit bizonyítani – az érvek és ellenérvek célja végtelen, de ami változatlan marad, ez a te bűntudatod, vagyis te úgy fogsz élni, mintha a bűnösséged végül is bizonyítva lenne. Hozd létre az érveknek rohamát: állandóan térj vissza ehhez a témához, vedd elő a jegyzeteid, és újra és újra menj végig az érveken, törekedve az egyértelműségre abban, hogy nincs alapja annak a feltételezésnek, hogy te „hibás” vagy a férjed szenvedésében. Állítsd szembe az egyértelműséget abban, hogy nincs alapod hibásnak érezni magad az adott helyzetben törvényszerűen, és az egyértelműséget, hogy a bűntudat mindenképpen felmerül. Ismételd ezt a gyakorlatot 100-szor vagy 1000-szer, rögzítsd azt, hogy elméleti alapja nincs a bűntudatra, és a bűntudat mégis megvan, mindaddig, míg nem merül fel új minőségű egyértelműség, melyet az adott helyzetben való bűntudattól való szabadság kisér.

Természetesen, se bizonyítani, se tagadni nem lehet az érvelést, hiszen olyan kifejezéseket használ, amik semmi konkrétat nem jelentenek: „bűnös”, „igazságos”, „kell”. Például, a „szeretet” szó alatt mindenki a felfogások szabad összeségét értelmezi, gyakran beleértve az olyan pusztító NÉ-t, mint a féltékenység, agresszió, önsajnálat. Senki se gondolkozik el azon, hogy milyen felfogások összegét nevezi a „szeretet” szóval. Ez nem zavarja az embereket, hogy a „szeretetről” beszéljenek, vitatkozzanak, „megértsék” egymást, habár teljesen egyértelmű, hogy semmilyen megértésről szó sincs, ameddig nincs meghatározva – miről is van szó valójában.

Nem lehet elméleti egyértelműségre jutni, ha nem helyettesíted a élősködő-szavakat olyan szavakkal, amelyeknek számodra teljesen meghatározott értelme van, de ettől függetlenül, még az ilyen munka elvégzése nélkül is el lehet érni a koncepciók hatalmától való megszabadulást a feljebb leírt módszerekkel. Az érvek és ellenérvek megvizsgálásának valamely szakaszán szemmelláthatóvá válhat a koncepciók értelmetlensége.

Az absztrakt koncepciók következetes kivizsgálása ugyan olyan gyorsan megnyilvánítja azok abszurdítását. Például feltesszük a kérdést: „Amikor az ember változik – ő mássá válik, vagy ugyan az marad?”. Egyszerű kérdés, nem de? Valaki magabiztosan azt mondja – „ez ugyan az az ember, csak megváltozott”. A másik nem kevésbé magabiztosan az mondja: „ez egy másik ember, hisz megváltozott”, és ezen a magabiztosságon felnőnek a másféle koncepciók – mindenkinek a sajátja. Nézzük meg ezt a kérdést figyelmesebben.

Mintha szemmellátható, hogy ha megváltoztak a gondolatok, érzések, vágyak, fizikai érzékek (a test megváltoztatja a helyzetét, akkor megváltozik a fizikai érzék, és a test kémiai összetétele is – valamely molekulák elhagyták azt, valamelyek megjelennek) – akkor ezen a helyen más felfogások összesége van, vagyis más ember, még hozzá a különbség hatalmas lehet – a jóváhagyás egy pillanat múlva átválthat gyűlöletté, a vágy, hogy megölelj – a vággyá, hogy megüss.Mindig minden változik. De ha az ember mássá válik – a célra az egyik törekedik, és a másik éri el azt? A kanalat a számhoz én emelem, de másnak a szájába kerül? A sikert a másik éri el, míg kudarcot vall a másik – „én magam” már semmilyen eredményt nem érek el, de „az” is, aki eléri, már nem használja fel – ez megint egy másik ember lesz...Ebbe a következtetésbe már senki se egyezik bele, és ha valaki még úgy is tesz, akkor meg lehet kérdezni tőle – miért törekszik továbbra is a céljaira, hiszen felhasználni az eredményeket más fogja. Ha ő azt válaszolja, hogy „neki mindegy”, akkor fogd a holmiait és vedd el – és meglátod, hogy neki nem mindegy, ha valaki elveszi a munkája eredményét. Úgy jön ki, hogy semmi szemmelátható ebben nincs.

Tegyük fel, hogy az ember ugyanaz marad. De itt az ellentmondás azonnal felmerül – ha ő ugyanaz marad, akkor ugyan milyen változásról van szó? Úgy jön ki, hogy mindkét változat lehetetlen. Lehet, hogy az ember ugyanaz marad, csak megváltozik? Az „én”? De hiszen nincs az „én” felfogása, és azok a felfogások, amik vannak – egytől egyig változóak.

Mi reménytelen zsákutcába jutottunk, minek eredménye, hogy a koncepció, miszerint „az ember változik” és „az ember változatlan”, elveszítik értelmüket, fokozatosan kiesnek az elméletből és a belső párbeszédből.

Figyeld meg a „múlt és jövő” koncepcióját. Amikor azt mondjuk, hogy „ van narancs”, azt értjük ez alatt, hogy nem csak a gondolat, hogy „narancs” van vagy „narancs” kép van, hanem még hatalmas változatosságú fizikai érzék is van, amiket a „narancs ízének”, a „narancs héjának tappintásának” és másoknak nevezünk. Ha létezik a múlt, akkor a gondolatokon kivül, hogy „ez a múlt” létezik még más felfogása a múltnak. Ha a múltban egyet tapasztaltam, most viszont – másat, akkor azt mondjuk – változás ment végbe. Vagyis a „változás” fogalma azon az absztrakt koncepción alapszik, miszerint létezik a múlt, a jelen és a jövő. Hogy összehasonlítsuk, át kell élnem a „tegnapi ént” és utána összehasonítani a „mostani énnel”. De hogyan lehet ezt megtenni? Visszaemlékezni, mit éreztem tegnap? De ez nem a múlt, ez a gondolat, ami most létezik, a jelenben. Azt mondhatom – én tegnap örömöt éreztem, de ez nem a „tegnap örömöt érzek” lesz – ez vagy a gondolat lesz, ami most létezik, vagy még az öröm is, amit úgyszintén pont most érzek. Bármilyen felfogás – ez az, ami pont most megy végbe, vagy pontosabban, ez az, ami van, mert a „most” szó már abból a koncepcióból ered, miszerint létezik a „korábban” és „későbben”.

Innen van – az egyszerű következtetés: a „jelen”, „múlt” és „jövő” szavak csak a felfogások csoportját jelentik, ami „most” létezik, és nem valami olyat, ami „nem-most” van. Az, amit mi „múltnak” nevezünk, mint kiderül, például az érzések, amit az „ez tegnap volt” gondolat kisér és a kép, amit ugyanez a gondolat kisér. Az, amit mi változásnak nevezünk, mindössze csak egy kép, az „úgy volt, és így lett” gondolat kisér.

02-01-13) Egyik legegyszerűbb módja a koncepció eltávolításának – a gyakorlatban való ellenőrzésük. De ez látszólag alapvető módszer majdnem hogy nem használatos, mert a tapasztalatuk tanulmányozása helyett az emberek próbálják hamisítani a koncepcióikat. Ha neked van koncepciód: „szeretkezni egy szép lánnyal – kellemes dolog”, akkor itt veszi kezdetét a mechanikus vágy (MV), hogy szeretkez avval, aki neked szépnek számít. De minden alkalommal, amikor egy szép lány féltékenynek, érzéketlennek, tompának és negatív hozzáállásal rendelkezőnek a szexhez bizonyul, te mindent a „különböző természet” rovására írsz, folytatod a hozzáfestést benne azt, amit nem fogol fel, és kiszorítod azt, amit felfogol. A hamisság és a következetes kivizsgálás hiánya ahhoz vezet, hogy nem szerzel tapasztalatot a realitással való összeütközésben – te a hozzáfestett fantommal ismerkedel és tőle is válsz el, és eredményül a koncepció változatlan marad, és minden körforgásosan ismétlődik.

Ha te azt gondolod, hogy a fizikusok többsége okos – ellenőrizd ezt. Tanulmányozd őket, tegyél fel kérdéseket, vizsgáld meg a válaszokat. Ha te azt gondolod, hogy a filozófusok bölcsek, és az írók titokzatosak – tanulmányozd őket őszintén, nem félve attól, hogy meglátod a valóságot, bármilyennek bizonyuljon is az.

Egy emberrel se beszélgetünk úgy, mit egy valós lénnyel. Mindenkit hozzáfestünk ebbe vagy abba az irányba, miután már evvel a kitalált képpel társalgunk. Ez első sorban azokat érinti, akit mindenkinél régebbről „ismerünk”. Ezek a fantomok körül a legkülönbözőbb szürkeségek merülnek fel, többek közt a kötődés, féltékenység, körülöttük a mechanikus belső párbeszéd (BP) egész felhője alakul ki, és úgy is történhet, hogy te észre se veszed, ahogy évtizedeken keresztül a BP-ben és cselekedetedben a szüleidnek és ismerőseidnek fogol megfelelni. Mivel a „társalgás” – mint a valós beszélgetésben, úgy a BP-ben is a fantommal történik, nyilvánvaló, hogy semmilyen „magyarázat”, semmilyen egyetértés soha se lesz – a fantom tovább fog létezni az előző alakjában és a NÉ forrása lesz.

Nagyon hatásos módja, hogy felfedezd és eltávolítsd a hozzáfestéseket, ha következetesen közeledel az emberhez, aminek minden szakaszán összeállítod az „arcképét”, meghatározod a hozzá való viszonyt – például az internet- ismerkedés esetében elöször véleményt alkotsz a level alapján, aztán - a második levél alapján, azután a fénykép alapján, azután a második alapján, azután a már elmélyültebb levelezés alapján, azután – a telefonbeszélgetés alapján, aztán – a személyes találkozás alapján és így tovább. Az emberhez való viszonyod meghatározásának folyamatát megkönnyebbíti a tulajdonságának listája – te végigmégysz azon és kiteszed az értékelésedet. Eleinte a közreműködő eredmények erősen különbözni fognak, de a hozzáfestések eltávolításának és az elsődleges viszonyod kiszorításának tapasztalatával egyre jobban egybe fog vágni a végleges eredménnyel.

Minnél egyértelműbb NÉ-t érzel, annál autómatikusabb lesz a viselkedésed, annál nehezebb megkülönböztetni a felfogásokat és megvalósítani azok folyamatos analizisét.

Minnél szabadabb vagy a koncepcióktól, annál gyakrabban és egyértelműbben jelennek meg az örömteli vágyak, amik rezonálnak a MF-sal.

02-01-14) Vizsgáljuk a „magány” vagy az „emberek között való lét” értelmezését. Az egyik értelmezést könnyű a másikra cserélni attól függően – hogy milyen értelme van számodra a „magány” szónak. Emberek között is magányosnak érezheted magad, egynevű NÉ-t tapasztalva, más oldalról viszont, az üres szobában is érezheted az emberek valamely csoporjához való tartozást és vagy NÉ-t, vagy MF-t érezhetsz választásod szerint.

A ciklusos felfogás gyakorlatához hasonlóan, melyet a NÉ-mel végzünk, mi ugyanilyen gyakorlatot végezhetünk az értelmezésekkel kapcsolatban is. Az eredmény – az autómatikus értelmezés megjelenésének enyhülése, az elméleti egyértelműség elérésének és az egyértelműség fellángolásának valószínű megjelenése.

02-01-15) Van-e konkrét felfogás, amit az „én” szóval tudnál illetni? Az érzések, gondolatok, érzékek, vágyak, melyeket a valamilyen „én”-hez csatolsz, a felfogás, ami nincs, mint ahogy nincs az a vágy „hozzátartozásának” felfogás vagy a gondolatok tulajdonítása sem. Ennek a helyzetnek a pontos leírása ilyen: az összes felfogásod között még ott van a gondolat, amiben megvan az „én” szó is, ami semmit se jelent konkrétan, vagyis ezek a gondolatok valójában koncepciók. Távolodjunk el ettől a meghatárazotlanságtól és állapítsuk meg ezt a szót. Az „én” – ez az általunk ismert 5 felfogás összesége, amelyek egymáson keresztül nem határozhatók meg és nem hozhatók össze egymással. Meghatározni ezeket a felfogásokat lehetetlen, mivel a „meghatározni” – ez összehozni valamiben a másikkal, és ez az adott helyzetben lehetetlen (például, a születésétől vak ember nem érti – mi az a „látni”, bárhogy is magyarázd neki). Ezért, ezeket csak felsorolni lehet. Semmi se, ezt az 5 felfogást kivéve, nem az „én” összetevője: az érzékek, érzések, gondolatok, vágyak, megkülönböztetések.

A fizikai érzékek (továbbá – egyszerűen csak érzékek) – ez az összes felfogás, ami a „fizikai test” értelmében összpontosul. A „fizikai test” ötlete koncepció, mivel ha felfogásaink tanuskodásának őszinte keretein belül maradunk, mit tudnánk mondani – ez az, hogy van néhány fajta felfogás, ami egyesítve van az elménk által a „fizikai test” alatt – látás, hallás, ízlelés, tapintás, szexualis érzékek és mások. Látni a „testet” – annyit jelent, mint érzékelni bizonyos látási érzékeket. Tappintani a „testet” – annyit jelent, mint érzékelni bizonyos tapintási érzékeket. De teljesen ugyanígy, ahogy mi egyesítjük az érzékeinket a „fizikai test” fogalma alatt”, az összes érzést is egyesíteni tudjuk az „érzelmi test” fogalmában, és a gondolatokat – a „mentális testben”. De szokás szerint mi ezt nem tesszük, és innen ered a gondolatok és érzékek erzékelésének hibás szembeállítása, minek eredményeként a „testet” valami valósnak gondoljuk, az „én” fő összetevőjének, és az érzéseket, gondolatokat és vágyakat – valami kevésbé valósnak, az „én” másodrendű összetevőjének. A „leveszem a ruhát” felfogása után gyakran következik a „látom a melleket” felfogás – ez az oka, hogy azt gondold, hogy a „mell” a „fizikai test” része. De néha ezek a felfogások nem követik egymást – például, lehetséges a „látom a melltartót” felfogás következik, de ez semmin se változtat, mivel az elme mindent a nem ellenkező terv szerint tárol. És ugyanúgy, a „hallom az „idióta” szót” felfogása után gyakran a „felháborodás érzésének” felfogása következik, de valamikor nem így van, amikor arról a gondolatról van felfogás, hogy „én valójában idióta vagyok”. Én meg akarom mutatni, hogy nincs semmilyen értelmes alapja annak, hogy az érzékek összeségét az „érzéki testnek” nevezd, és az érzékek összeségét ne nevezd az „érzéki testnek” – ez csak a szokás kérdése.

A megkülönböztető felfogás – majdnemhogy megfoghatatlan felfogás azok számára, aki NÉ-t érez és nem éli át a MF-t, ezért a gyakorlati munkában a NÉ-től, koncepcióktól, mechanikus vágyaktól való megszabadulásban és a MF elérésében figyelmen kivül hagyjuk ezt és egyenlőre csak négy féle felfogásról fogunk beszélni.

Most példaként megvizsgáljuk a fák és más növények összeségét, melyek erdőt alkotnak. Minden hétköznapi ember számára értehető, hogy nem fog fel semmi féle erdőt mint egy magától érthetődöen létezőt, azon kivül, hogy miből áll az erdő. Az erdő - ez csak egy elnevezés. Igy az „én” is - ez csak az erdő elnevezése az 5 féle „növényből”. Ez az állítás – út a szabadság felé. Egész életedben te azt gondoltad, hogy van valamilyen elmélyült „én”, az „én” rejtekhelyei”, tudatalatt feletti, tudatalatti és más sűrűségek, melyekbe behatolni majdnem hogy lehetetlen. Azt gondoltad, hogy ez kizárólagosan bonyolult, elérhetetlen, összegabalyodott, hogy a szabadság felé vezető utat megtalálni csak zseniális, „lelkileg” szörnyen fejlett embernek lehetséges. És hirtelen kiderül, hogy az „én” – egyszerűen csak a 4 féle felfogás, és kész! Nincs miért elkeseredni – egyszerűen csak a szürkeség van. Nincs miért törekedni a MF-ra – egyszerűen csak a MF átélésének örömteli vágya van. „Senki” se tompa – egyszerűen csak a tompaság felfogása van, amit el lehet távolítani, ha megjelenik a vágy az eltávolítására. Nincs miért megkötözve lenni, nincs kit kiszabadítani. Ez ugyan az, mintha a rabnak, aki elképzeli a falakat –és cellák végtelen sorát, azt mondod: van fal előtted, hátad mögött, balról és jobbról tőled, alattad és feletted – egyszerüen csak ez van! A mennyezet felett nincs „tudat feletti” fal, és amikor áttöröd a padlót – alatta nem lesz „tudat alatti” fal – ott a szabadság van, ott a megvilágosodott felfogás féktelen világa van. Képzeld el – mennyi öröm, magabiztosság és elhatározás költözik a rabba e hír hallatán? Te – a rab vagy, és én elhozom ezt az örömteli hírt: én áttörtem ezt a falat és felfedeztem ott a szabadságot, és leírom ezt az egyszerű útmutatót, melyet bárki, aki szeretné, használhatja. Élvezd ezt a hírt, töprengj el rajta, dédelgesd azt és fogd fel: a szabadság – melletted van, és puszta kézzel megfoghatod, ha a dologhoz kitartással, figyelmességgel, elhatározással és előérzettel fogol.

Az „én” koncepció kivizsgálásában használatosok azok a módszerek, amit feljebb leírtam, de hozzácsatolnák még valamit – a „hiány felfogásának” gyakorlata. Ez a gyakorlat hatásosan használatos a szétszórt koncepcióknál, melyeknek ugyanaz a tulajdonságuk, mint az „én” koncepció tulajdonságainak. Képzeld el, hogy nekem a leküzdhetetlen erő koncepciója van, hogy mintha az én házamban viziló él. Ha legfigyelmesebben beletekintve, belehallgatva, szaglászva, én előbb-utóbb arra a következtetésre jutok, hogy a viziló, úgy tűnik, nincs is, minden esetre nincs semmilyen bizonyítéka a létezésének, ezért mindaddig, míg ezek a bizonyítékok meg nem jelennek, én úgy fogok élni, mintha az itt se lenne. Ez nagyon egyszerű, de valamely oknál fogva hiszünk abba, hogy a felfogásaink között valamilyen állat van – az „én”.

Álltalában az én gyakorlatom nagyon egyszerű. Nem kell valami érthetetlen dolgot tenni a jövőbeli szellemszerű „jólét” érdekében, hinni abban, hogy a számobra érthetetlen „jólét” bekövetkezik, ha te lemondasz arról, amit most tenni szeretnél. Az őszinteség útja – más: ha te megláttad, hogy valami illuziónak bizonyul, akkor nincs visszaút, visszatérni a vak hitbe lehetetlen. Az elkövetett erőfeszítések eredménye haladéktalanul láthatók, és te azonnal élvezed őket: ha te most azonnal eltávolítottad a NÉ-t, akkor most azonnal átéled a MF fellángolását. Az egyenes úton nincs soronkövetkező és nincs vezető. Mindenki a saját örömteli vágyait követi, és amikor felmerül a megvilágosodott felfogás, te úttörőnek érzed magad, és az is vagy.

Ahhoz, hogy állandóvá tedd azt a felfogást, hogy az „én” szó csak az összes felfogás elnevezése csupán, állandó erőfeszítés szükséges – nem kevesebb, mint a NÉ eltávolításának totális másodpercenkénti ellenőrzésének az erőfeszítése. Szükség van keresztbetörni a szokást, hogy hozzáképzelj valamiféle magátólérthetődő-létező állatot. Számomra a legkönnyebben akkor sikerül ez, amikor átszedtem a felfogásaimat – ez van, ez van, és ez is van, semmi más nem felfogható.

A nemlétezés felfogásának egyik akadálya, hogy az „én” szó nagyon alaposan beágyazódott a nyelvhasználatba. A nap folyamán mi többszázszor használjuk azt, avval együtt támogatva a vele összekötött koncepciót. Ezért nagyon hatásos, ha lemondasz az „én”, „te”, „ő” használatáról, és csak azokkal társalogva használod, akinek az előrelátható reakciójában érdekelt vagy (a munkában, például). Nekem tetszik, ha az „én” helyett az „ez a hely”-et használom, és az „én akarom” helyett „vágyam van”-t, „én gondolom” helyett – „gondolat van”-t.

Hasonló gyakorlat van arra, hogy felfogd, hogy nincs „te”, „ő” – megérted, hogy a „popsi látványa”, „a hang hallása”, „a mellbimbó íze”, “a nemiszerv nyelvvel való érintése”, szimpátia, gyengédség és mások -vannak , de az „ő” – nincs.

Az ilyen gyakorlatban eredményként elért egyértelműségben felmerül egy szokatlan felfogás. Felmerülhet a mechanikus értelmezés, mint a „magány”, de ez nem magány, mert a „magány” – ez amikor van „én” és az elérhetetlen „te”, ennek okából NÉ van. De ez az új fogalom rezonál a „végtelenség”, „nyitottság” szavakkal. Te átható és a könnyekig örömteli szabadságot érzel a magányosságtól való félelemtől, ami szappanbuboréknak bizonyult. Te felfedezed, hogy az egész életed, céljaid és értékeid a „nézőbe”, „másvalakibe” való hiten alapszik. Az emberek értelmetlen, végtelen színdarabot játszanak a születésüktől a halálukig. Most ez az álomkép kipukkadt, és mi van? Előtted, mint a játékos tigriskölykök, ott van – az örömteli vágyak, melyek a megvilágosodott felfogáshoz vonzanak nem „valaki érdekében” és nem „valami oknál fogva”, hanem a visszafoghatatlan törekvés jelenléte erejével. Egész életedben önmagaddal sakkoztál: elképzelted az ellenfelet, nyertél, veszítettél, éreztél csalódást vagy elégedetséget, ingerültséget vagy alázatosságot. És hirtelen felemelted a tekintetedet... senki sincs! Van választás – vagy a szürkeségben való romlás, vagy egy felfedező út a végtelen, csodálatos megvilágosodott felfogás világában. Harmadik lehetőség nincs.

Az „alany” és „tárgy” hozzáképzelésének szokása különösen erős, így hát szükség van az őszinteségre tett állandó erőfeszítésre (vagyis a felfogások rögzítése, úgy ahogy azok vannak, hozzáfestések és kiszorítások nélkül, cenzúra és görbe tükör nélkül), hogy megalkosd és megerősítsd az új szokást – a szokást, hogy egyértelműséget érez abban, miszerint nincs az a felfogás, amelyik nem létezik, és az a felfogás van, ami létezik. Különdöző helyzetekben ez különböző erőfeszítést igényel. Egy dolog, ez felfogni, a kanapén ülve, és más – amikor beszélgetsz, amikor a haragos kiálltások vagy gyöngéd ölelések felfogása van. Hamis értelmezések merülnek fel, például „ha nincs senki, miért érezzek gyöngédséget”? A kérdésnek nincs értelme, mivel maga a „miért” szó maga alatt értelmezi a valamilyen „alany” létezését, aki döntést hoz, és maga alatt értelmezi, hogy nincs meg a vágy, hogy gyengédséget érezz. De itt minden egyszerű – örömteli vágy van, hogy gyengédséget érezz, élvezet a gyengédségtől, ha öröm van, hogy erősítsd ezt a felfogást, vágyol arra, hogy erősítsd a vágyat, hogy gyengédséget érezz, és ezeknek a vágyaknak az ereje felülmúlja a vágyat, hogy úgy hagyjál mindent, ahogy van, hogy visszetérj a NÉ-be és tompaságba.

Nem lehet kiszámítani, hogy milyen helyzetekben könnyebb elérni ennek az egyértelműségnek a rögzítését – egy barlangba elzárkózva, vagy ellenkezőleg – a tömeg örvényének körforgásában. Ez nem a feltételektől függ, ha nem attól – követed-e az örömteli vágyaidat.

Az „én” illuziójával te kétféle képpen csapod be önmagadat – egyik oldalról, mert abban hiszel, hogy benned és a másokban „én” van, a másik oldalról, mert abban hiszel, hogy a kőben, fában, növényekbem nincs, természetesen, tévedés, mivel nincs olyan felfogás, hogy „én”, nem beszélve arról, hogy nincs megállapítva – minek a nem létezéséről van szó. Ha valamely szó nem jelenti semmilyen konkrét felfogás összeségét, mi egyáltalán nem tudunk erről semmit mondani – sem az, hogy „az” van, sem az, hogy „az” nincs. Az érzés, gondolat, érzék –létezik, de az „én nem létezem” felfogás – nem. Ezt nem nehéz megérteni. Eképpen, az „én” felfogásának nem létezése egyértelműségének még egy gyakorlati vonása abban van, hogy te bejelented magadnak, hogy az „én nem létezem” felfogása szintén nem létezik. Ennek a gyakorlatnak a természetes fejlődése a „nem-folyó, nem-hegy” gyakorlata, amelyik a megvilágosodott megkülönböztető felfogásról szóló fejezetben van leírva.

Következetesen használva ezt a hozzáállást, egyértelműséget érhetsz el az absztrakt koncepciókkal kapcsolatban, melyek a mechanikus megkülönböztetéseken alapszanak. A kőre nézünk, ami a tengerben fekszik, és arra a következtetésre jutunk, hogy a kő – ez egy valami, és a tenger – az más. A következtetés azon alapszik, hogy látható a határ a tenger és a kő között, és hogy ez a határ ma is létezik, és holnap, és egy év múlva is. És ha az enyhe ködre nézel, nehezebb lesz azt mondani, hogy a köd – egy dolog, a levegő – más, mert a köd megfoghatatlanul szóródik szét a levegőben. Eközben egyértelműen ismert, hogy a kő egy millió év múlva elvegyül a tengerrel, így hát a következtetésünk eléggé feltételes. Hogyan ítélkezne a világról az a lény, amelyik csak egy napig élne? Ez a lénynek olyan elképzelése lenne a világról, amelyek számunkra egészen abszurdnak tünhet.

Tekintsünk e kérdésre más oldalról: arra következtetünk, hogy két különböző alany létezik, mert közöttük egyértelmű határ van. De a szem és a szemhély között is nem kevésbé egyértelmű határ van, úgy mint a kő és a tenger között – lehet-e ez ok arra, hogy az ember olyan valami, ami néhány különböző tárgyból tevődik össze? Formálisan ezt meg lehet tenni, és mi így is teszünk a tárgyakkal kapcsolatban, de közben emlékszünk arra, hogy az ember – nem egyszerűen néhány tárgy összesége, hanem bonyolult szervezet, valami egységes. Akkor hát miért nevezzük a követ és a tengert két különböző tárgynak? Szokásból. Ebből a példából egyértelműen látható a konceptuális gondolkodás kettős szabványa.